Luxemburgból jelentem

„Fiatal az, akinek fogalma sincs arról, hogy a "régi szép idők" az most van.” (Timár György)

Elmúlt a félév. És tagadhatatlanul életem eddigi legnagyobb mérföldköve lett. Ma este vagyok utoljára Esch-ben, holnap végleg hazarepülök. Egész más most leírni azt, hogy "haza".

Miután visszajöttem tettem még egy utolsó kirándulást Nancyba, egy közeli francia nagyvárosba. Kulináris szempontból igazán különleges élmény volt! Helyi specialitásokat kóstoltam végig! Elsőként quiche lorraine-t ["kis loren"] ettem. Ez egy leveles tésztából készült kerek formájú sós pite, amit sajtkrémmel és sonkával készítenek, és a vidék hagyományos ételének számít, nagyon finom volt. Ezután megkóstoltam a nancy-i csokoládétortát, ami igazi meglepetést jelent szemnek, nyelvnek, orrnak egyaránt! Mivel nagyon lágy állagú, töltelék nélküli öntött tésztaként kell elképzelni, amiben mintha egy csepp konyak is lenne, de ebben nem vagyok biztos. A csokoládé egyébként legalább akkora művészet Nancyban, mint Brüsszelben, sőt talán még különlegesebbek is voltak. A belga csokoládé ma már igazi tömegtermékké vált, szinte "utánavágják" a turistáknak. Nancyban azonban megmaradt az eredeti, kézzel készített, nagy múltra tekintő családi vállalkozásokként űzött csokoládéipar művészete. Persze, ez Brüsszelben is megvan, de ott már a kereskedelmi méretek miatt személytelenné kezd válni. Itt azonban megvan még az egész folyamat nosztalgikus bája! :) A helyi édesipar másik remeke a Bergamotte, ami egy citrusos (citrom és narancs) ízesítésű töltetlen kemény cukorka. Ennek - egyszerűsége miatt - a csomagolására helyezik a hangsúlyt, amin általában Nancy világhíres főtere látható. A Bergamotte-ot egyébként az Amelie csodálatos élete című film tette világhíressé, mert állítólag valamilyen formában feltűnik benne, én sajnos még nem láttam. Amit Nancyban mindenképpen meg kell nézni, az a főtér, a Place Stanislas. Azért van ilyen szláv hangzású neve, mert a 18. században egy lengyel király egyben Nancy hercege is volt és uralkodása idején virágzott fel a város. A tér a Világörökség része, nagyon nagy, négy oldalról a tiszta francia klasszicizmust tükröző épületek veszik körül és a négy sarkában hatalmas, kovácsoltvas aranyszínű kapuk szórják szét a Nap sugarait. Igazán gyönyörű látvány! Vicces ugyanakkor, hogy, ha közel megyünk ezekhez a kapukhoz, az aranyszínű borítás össze van karcolva - gondolom, sokan megpróbáltak haza vinni egy keveset emlékbe. De csalódniuk kellett, ugyanis a kapukat aranyszínű zománcfesték borítja... :D

Ezen a héten volt az itteni két vizsgám. Mivel ezeknek az eredménye otthoni tanulmányaim szempontjából semmit sem jelent, nem igazán aggódtam miattuk, de remélem, sikerült tisztességgel helytállnom. Emellett pedig egészen sokat foglalkoztam az otthoni tárgyaimmal, amik sokkal fontosabbak és nehezebbek lesznek, mint az itteniek. Igyekeztem az utóbbi napokat kihasználni és szépen elbúcsúzni Luxembourgtól és Esch-től. Bebarangoltam újra a szokásos helyeket. Elmentem a Notre Dame-ba és beültem egy kicsit csodálni a rózsaablakokat. Rengeteg templomot, katedrálist bejártam az ősszel a környező városokban, országokban, de nekem ez áll a legközelebb a szívemhez. Valamiért különlegesnek találom. Volt, hogy csak séta közben betértem és leültem, megpihentem egy kicsit, nagyon megnyugtató hely. Nem is beszélve a 15 percenként hallható harangjátékáról! De mintha ugyanezt, ugyanígy írtam volna le szeptemberben, mikor megérkeztem ebbe a bizonyos ékszerdobozba.

Jó hasonlat ez az ékszerdoboz. Gyakran volt itt olyan érzésem, mintha múzeumban lennék. Szép, nyugodt élhető város, ami próbál felnőni ahhoz az igen nagy feladathoz, hogy Európa egyik központja. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog neki! Pénteken  elmentünk Vikivel, Flórával és két másik lánnyal a szállásunkról Luxembourgba vacsorázni egyet búcsúzásként. Nagyon jól sikerült az este! Egy olasz étteremben voltunk, ahol olyan pizzát ettem, amin volt articsóka. Már régen ki akartam próbálni ezt a zöldséget és nagyon finom, egy kicsit a káposztára emlékeztetett, de annál sokkal jobb!

Igazán sok jó embert ismertem itt meg. Nagyon boldog vagyok, hogy találkozhattam velük Európa és a világ minden tájáról. Leginkább azonban Viki és Flóra fognak hiányozni, bár Viki Budapesten lesz, akárcsak én, szóval tudunk találkozni, de Flóra innen költözik Párizsba, hogy megkezdje Erasmus-os félévét. A nemzetközis diákok közül a németek, lettek, csehek, szlovákok és finnek voltak azok, akikkel sokat utaztam, jártunk együtt egyetemre. Persze, így búcsú idején mindenki ígéri, hogy fogunk még találkozni. Úgy legyen!

Szerettem Luxemburgban lenni és egy percét sem bántam meg az ittlétemnek, még ha néha lelkileg nehéz is volt. Gondolom, ez természetes. Talán másképp alakulnak a dolgok, ha azt tanulhatom itt is, mint otthon. De mint tudjuk, sosem szabad arra gondolni, hogy mi lett volna, ha... Minden úgy jó, ahogy történt! :) Két fő célom volt: a nyelvgyakorlás és annak megtapasztalása, hogy tudok-e külföldön boldogulni, menne-e nekem a munkavállalás, tanulás távol Magyarországtól. Most már tudom, hogy menne. Ez nem jelenti azt, hogy mindenképpen külföldön keresném a jövőben a boldogulásomat. Szeretem Magyarországot minden nyűgével, bajával együtt. De nem riadnék vissza, ha máshová szólítana az élet.

A csomagom már készen áll és alig várom, hogy holnaptól újra ölelhessem a családomat, barátaimat és, hogy elkezdhessem az új félévet a Corvinuson és az MCC-ben is azzal az új szemlélettel, amit szerintem mindenki megtapasztal, ha sokáig van távol otthonról. Minden más fényben tűnik fel és olyan dolgok lesznek fontosak, amik eddig nem voltak azok - és fordítva. Az ékszerdobozt 2011. szeptember 10-én nyitottam ki, holnap, 2012. január 15-én pedig bezárom. Köszönöm mindenkinek, aki követte a blogomat és érdeklődött felőlem. Igazán jól esett, hogy sokan voltak kíváncsiak arra, mi történik velem. Viszontlátásra Luxemburg! Eddy Lëtzebuerg!

Luxemburgból jelentettem:

Péter

Az elmúlt két hetet itthon töltöttem és igazán mozgalmas volt. Ennek a bejegyzésnek nem lesz köze Luxemburghoz. De a blogot internetes naplóként is szokták emlegetni, szóval... Kedves blogom!

A barátaim gyakran kérdezik, hogy "miért ilyen nehéz az élet". Erre én mindig azt mondom, hogy "pont ettől szép, hiszen milyen unalmas lenne, ha mindig könnyű lenne". Pedig igazán nem szeretnék idegesítő lenni, tényleg így gondolom! :) Viszont azt is be kell, hogy valljam, nehéz lesz holnap visszamennem Luxemburgba.

Tavaly december 18-án és 19-én megható és felejthetetlen fogadtatásban volt részem a reptéren, az MCC-ben, a Szent István Bazilika előtt, a Köki terminálnál és Mezőtúron. Soha ilyen szép még nem volt sem Budapest, sem Mezőtúr... Újfent rá kellett jönnöm, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy ilyen sok jó barátom és fantasztikus családom van. Idén emelte a karácsony fényét, hogy nagyszüleimnek december 23-án volt az 50. házassági évfordulójuk. Talán soha nem fogom tudni meghálálni nekik azt a mérhetetlen szeretetet és gondoskodást, amivel elhalmoznak, mint egyetlen unokájukat. Gyermekkoromban Papa szánkózott velem, barkácsoltunk mindent, amihez csak kedvem támadt, megtanított biciklizni és ha kalandjaink során utunkba esett egy vendéglátóipari egység, mindig kaptam egy fagyit is. Persze ezt Mamának nem volt szabad elmondani!!! De én mindig kikotyogtam... A Nagymamám minden áldott nap olyan ebéddel várt az iskolából, amit bárki megirigyelhetett volna, megtanított keresztrejtvényt fejteni, nyaranta közösen olvastunk a hűvös szobában, tavasztól őszig pedig mellette voltam a kertben Papával együtt. És ha politikáról van szó, akár vitaműsort is forgathatnának kettőnk részvételével! :) A nagyszüleimnek Anyukám és én vagyunk a legfontosabbak a világon és ennél talán nincs is nagyobb kincs. Fél évszázadot fordítottak az életükből pusztán arra, hogy nekünk jobb legyen. Ezért hát itt is kívánok nekik, nekünk még nagyon sok közös élményt, örömet!

Az Erődben (mezőtúri "multifunkcionális" szórakozóhely) nagyjából 100 liter teát ittam meg mostanában, annyi mindenkivel találkoztam ott, annyi mindent kellett egy bögre tea mellett megbeszélni. Ha azok a falak mesélni tudnának... De szerencsére nem tudnak! Az év utolsó napjai is tele voltak programmal, néha alig tudtam követni magam! :D 29-én tartottuk hagyományos Christmas Party-nkat Garancsi Tündivel, Kovács Gabival, Márta Matilddal és Gellért Bencével. Idén Bence volt a házigazda és igazán kitett magáért, nem kellett csalódnunk! Háromfogásos menüt készített, amit az ünnepi hangulatba öltöztetett szobában fogyasztottunk el. Mi öten már nagyon régóta barátok vagyunk. És eddig akármerre jártam a világban sehol nem találtam még egy hozzánk fogható társaságot, akik még három évvel az érettségi után is közel érzik magukat egymáshoz, gyakran tartják a kapcsolatot, fontosak egymásnak, a nehézségek és a távolság pedig csak tovább mélyítik a barátságot. Remélem, hogy az egyetemi éveim alatt kialakult barátságaim is hasonlóan fantasztikusak, világraszólóak lesznek, kiállják az idő próbáját és ellenállnak a nehézségeknek. Úgy érzem, ez így lesz! Boldog vagyok, hogy nincsenek felszínes kapcsolataim és, hogy sokan igazán megbíznak bennem. De talán még inkább meg kell becsülnöm és értékelnem kell a barátaimat.

Nagyon örültem a 30-ai osztálytalálkozónknak is. Körülbelül félévente szoktunk összejönni, sajnos nem túl sokan, ha az osztály fele összejön, az már jónak mondható. Ilyenkor általában volt osztályfőnökünket, Kugyela Annát, mindenki Ani nénijét boldogítjuk öttől éjfélig. :) Jó volt hallani, hogy egyre több mindenki határozottan tudja, mik a céljai és elszántan meg is akarja azokat valósítani. Még a végén tényleg igaz lesz a tablónkra írt szöveg! (Most nem idézném, megtekinthető itt: Teleki Blanka Gimnázium, 5400 Mezőtúr, Dózsa György út 17., 3. emelet)

A szilvesztert a fentebb említett csapattal Juhász Bálint barátunknál töltöttük Budapesten. Címszavakban: Bang, Beugró, alkohol, zongora, taxi, Morrison's, Mai Tai koktél, tánc, esés, Himnusz (már aki emlékszik rá :D) még több esés, sírás és nevetés, "most mi lesz" érzés, 40 perces séta, majd reggeli séta a gangon (oké, ez utóbbi csak velem történt meg! :D) korhelyleves, haza út és még oly sok minden más. Igazán, nagyon emlékezetes volt! Megbizonyosodtam arról, amit eddig is tudtam: egy baráti ölelés rengeteget jelent és soha nem tart elég hosszan! :') Köszönjük, Bálint!

Most van nagy szezonja a számadásnak, évértékelésnek. Velem annyi minden történt tavaly, hogy talán egy könyv is kevés lenne rá, úgyhogy konkrét dolgot nem is említenék. Számomra ez a nyitás éve volt és a barátságok fontosságának éve is egyben. A kettő nagyon összefügg! A nyitás minden értelmében jelen volt nálam 2011-ben: életemben először tavaly dolgoztam, először éltem külföldön, lettem egy kicsit új ember, döntöttem le gátakat a kapcsolataimban, győztem le félelmet. Nem volt könnyű. Tulajdonképpen nagyon nehéz volt. De "pont ettől szép az élet"... A külföldi tanulmányaim alatt átértékeltem sok mindent. Változásra van szükségem, éppen annyira mint bárki másnak, ebben az egyre furább világban. De talán semmi sem olyan nehéz, mint önmagunk megváltoztatása. Amiben biztos vagyok, hogy egyre jobban és jobban leszek! :)

Holnap ismét repülőre ülök és visszatérek az "ékszerdobozba" még 11 napra. Vár rám egy kirándulás, két vizsga, sok búcsúzkodás és ügyintézés. De most nagyon visszavágyom Magyarországra. Itt van dolgom egyelőre. Szerettem kint lenni és semmit sem csinálnék másképp. Megtapasztaltam, hogy külföldön is tudnék élni, dolgozni és itthon is. De most itthon van a helyem. 2012 legyen a kiteljesedés éve! Magyarországról jelentettem. Lehet, még fogok is. ;)

Ölel: Péteretek

10 perccel ezelőtt lélekrengető élményben volt részem, nem is várhat az új bejegyzés! Na de csak szépen, sorjában, időrendben! :)

Múlt héten szombaton elmentem Saarbrückenbe. Fantasztikus volt!!! Ez egy nagyobb német város nem messze Luxemburgtól. Sokat gondolkoztam rajta, hogy elmenjek-e, mivel mindenki másnak más programja volt, szóval egyedül lettem volna. De végül is úgy döntöttem, egyedül veszem nyakamba a nagy világot. Nem bántam meg! Saarbrücken "meggyógyította" a lelkemet. Sok minden ért mostanában, úgyhogy igazán jót tett, hogy egy kicsit magamban lehettem, úgy, hogy közben sok szépet, újat láttam, nem kellett alkalmazkodnom senkihez. Saarbrückenben az egész város egyetlen hatalmas karácsonyi vásár!!! Egyszerűen mennyei. A város gyönyörű volt, minden a karácsonyról szól. Néha már egy kicsit giccsbe hajlóan, például életnagyságú mikulás szánnal, rénszarvasokkal repül az emberek feje felett. De mindenhonnan, hangszórókból szól a karácsonyi zene és egységes képet mutat a vásár. Úgy voltam vele, hogy mindent megkóstolok, amit csak megkívánok! Először kértem egy Schwenkert, külön tetszett, hogy nem tudtam, mi az! :) Ez egy saarvidéki specialitás, tulajdonképpen egy tenyérnyi nagyságú, 3-4 cm vastagságú grillezett sertésszelet, amihez egy feleakkora zsömlét adnak, húsimádóknak kötelező kipróbálni!!! Aztán errefelé nagy hagyomány a csokis gyümölcs. egy 30-40 cm hosszú, vastag hurkapálcára húznak fel különböző gyümölcsöket és ezt olvasztott belga csokoládéba mártják, míg vastag réteg nem lesz rajta... Én egy banános-epres párosítást tettem magamévá! :) Isteni volt a forralt bor, ráadásul a 2,5 eurós árban benne volt a bögre is (Luxemburgban ez nem dívik...). Érthetetlen volt számomra, hogy miért van a Peugeot-nak is standja a karácsonyi vásárban? Ki az, aki ott vesz autót??? :D Kerámia és fazekas termék nagyon kevés van egyébként az eddig általam látott itteni vásárokban, szóval a mezőtúri fazekasoknak csak ajánlani tudom, hogy valamilyen módon jussanak el Nyugat-Európába, bár tudom, nem egyszerű, de nekem úgy tűnik, itt van kereslet a minőségre és az értékes dolgokra... Szóval Saarbrücken meghozta nekem az igazi karácsonyi hangulatot és a lelki felfrissülést is, boldog vagyok, hogy elmentem, képek Facebookon. Azonban a nap nem ért véget ott a vásárral! Egy antikapitalista tüntetésbe botlottam közvetlenül a vásár bejáratánál. Egy rögtönzött színpadon koncertet adtak, bankárnak öltözött emberek kéregettek az emberektől és mindenfelé feliratokat rajzoltak a járdára krétával az euró végéről meg, hogy állítsuk meg a bankok ámokfutását. Szerintem ez az egész nevetséges, mert, még ha nem is jó a jelenlegi gazdasági rend, ilyen megmozdulásokkal ugyan mit érünk el? Szerintem semmit. De a tüntetésekről vallott nézeteimnek most itt nincs helye! :) A másik dolog volt, hogy az állomásra túl korán érkeztem, ezért várnom kellett a buszra. Viszont aznap Saarbrückenben volt egy focimeccs, ahol igencsak elszabadulhattak az indulatok. A hazafelé tartó szurkolók (huligánok) ordibáltak (valószínűleg már nem voltak szomjasak) aztán jöttek a rohamrendőrök és rendet tettek. Tulajdonképpen még vicces is volt. :) Az egyik drukker tüzet kért tőlem, igyekeztem nagyon kedvesen elmagyarázni, hogy nem dohányzom! :D De jófej volt, úgyhogy rendben hazaértem. Nagyszerű nap volt, bármikor megismételném!

Ezen a héten nem voltam egyetemen, csak a hétfő reggeli órámra mentem be, azon kívül pedig már csak kettő órám van kedd és szerda reggel. Az egyik tárgyamból 17-est kaptam, nagyon elégedett vagyok (20 a maximum), egy másikból pedig 81,5 %-ot értem el. Az elmúlt napokban pedig gőzerővel kutattam, rengeteget olvastam a szakdolgozatomhoz, ezért is hagytam ki az egyetemet a héten. A kutatás érdekes ugyan (végül is én választottam a témát), csak nagyon fárasztó, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Jövőhéten el akartam menni Strasbourgba, mivel az Európa karácsony-fővárosa, a vásár hatalmas és 1570 óta tartják számon! De lemondtam róla, mivel rosszul járnak a vonatok és a jegy is elég drága ahhoz, hogy csak 4 órát töltsek ott. Úgyhogy szerintem elmegyek a többiekkel Brüsszelbe, azért az is egész jó hely! :) Csak ott már voltam kétszer és inkább új helyeket fedeznék fel, de sebaj, most fő a társaság! És karácsonyi vásár Brüsszelben is van. A luxembourgi karácsonyi vásár egyébként egész jó, szebb, mint amire számítottam, mondjuk elég kicsi, az tény. És lehet kapni kürtőskalácsot, ki is van írva a standra, hogy "Erdélyi Kürtőskalács". A város nem olyan szépen van díszítve sajnos...

Ma este viszont... nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek! Azt ugye már régen megtapasztaltam, hogy ahol lakom, Esch, nem éppen egy élettel teli, nyüzsgő város (nagyon szépen fogalmaztam!). Viszont ma péntek este van és úgy gondoltuk Flórával, Vikivel és Anikával, ez egyik német lakótársunkkal, hogy kinézünk az itteni vásárba egy forralt borra. A város teljesen kihalt volt negyed kilenckor... A vásárban a legtöbb stand már bezárt, vagy éppen zárt. A tér közepén viszont van egy nagy sátor, ahol lehet inni, enni, mulatni. Ez egyszerűen ízléstelen! Fehér műanyag sátor, belül hatalmas barokkos csillárokkal, amik persze nem égtek. Egy kis színpadon két "dj"-szerűség szolgáltatta a rettentően hangos és borzasztó zenét. Techno alapra felvitt német mulatós zenére kell gondolni, szóval valahol ez a magyar Fekete Pákóval és Bódi Gusztival lehet egy szinten. Erre a muzsikára ropták az emberek a táncot a kisgyerektől kezdve a részeg apukán át a nagymamáig mindenki, az anyukák meg dülöngélve jöttek-mentek pulttól a gyerekig, meg vissza. Kék-piros diszkófények villództak folyamatosan, a cigifüstről nem is beszélve... Mint egy falusi búcsúba oltott Oktoberfest, olyan volt az egész! :) Aztán az egyik hoppmester felugrott az asztalra és az égő gyertyával díszített adventi koszorú mellől üvöltötte a német/luxemburgi mulatóst. Az emberek pedig "énekeltek" vele. Ez azonban még mind semmi, ahhoz képest, ami ezután következett! Két erősen hiányosan öltözött lány (gogo-girl???) ment fel a színpadra 20 cm-es magassarkúban, neccharisnyában és ott rázták magukat a mulatósra. Az emberek pedig ittak, ettek, a gyerekek rohangáltak, de volt, hogy nem tudtam eldönteni, ki a részegebb: a nagymama vagy az apuka! :) Ennek semmi köze nem volt a karácsonyhoz, inkább csak nevettünk az egészen: legalább ilyet is láttunk, így is lehet ünnepelni a karácsonyt! A szeretet ünnepe összehozza az embereket! :) Úgyhogy összességében inkább viccesnek mondanám az estét.

Szóval megtapasztaltam a karácsonyi készülődés két egészen végletes formáját. A budapesti karácsonyi vásárnak pedig jobb marketing kell, mert lekörözné az ittenieket simán! Milyen jó volna most oda is elmenni. Na majd jövőre! Remélem, Mezőtúron is szépen telik az advent. Ölelem minden olvasómat! :)

Hogy mi történt velem, amióta nem írtam? De hát az az egész november!!! Majd inkább elmesélem szóban, oké? ;) Na jó, azért van, amit le kell írnom!

Hirtelen tört rám a november. Olyan hirtelen, hogy észre sem vettem, hogy mindjárt vége. Luxemburgban az időjárás továbbra is kiszámíthatatlan, de legalább nem unalmas! Az egyetemi dolgaim hamarosan véget érnek. Egy tárgyamnak ma lett vége, a másikból hétfőn írjuk a félév végi dolgozatot (final session), másik kettőből már adtam be esszét, tartottam prezentációt, írtam negyedéves zéhát, úgyhogy egy nehéz és sok munkával járó kurzusom maradt csak, az American Studies, de úgy érzem, ezzel az eggyel elbírok valahogy! :) Másrészt viszont egyre több időt kell szentelnem az otthoni dolgoknak, már javában kutatok a szakdolgozatomhoz (az ENSZ főtitkár szerepe a világpolitikában és a szervezeten belül), és igyekszem intim kapcsolatba kerülni az Európai közösségi joggal valamint a Nemzetközi szervezetekkel. Kinek a pap... :D Szóval nem unatkozom, az biztos, teendőm mindig akad.

11-én moziba mentünk a csapattal, az In Time (Lopott idő) című nagy sikerű hollywoodi produkciót néztük meg, ami szerintem egészen közhelyes, újat nem nyújt, de izgalmas, látványos, szóval egy moziélménynek elmegy. De furcsa volt eredeti nyelven nézni francia és luxemburgi felirattal egy akkora vásznon, hogy forgatni kellett a fejünket ahhoz, hogy befogjuk a képet. Ez egy átlagos mozi volt, ahova az átlagos jegy 8.5 euróba került. Na de ki van próbálva és egyáltalán nem bántam meg! A kedvenc cukrászdám azonban bezárt és csak februárban nyit újra! :( Édességek terén legnagyobb bajtársam Erika, az egyik német lány, akivel közösen szoktunk vagy szenvedni a cukorhiánytól, vagy bolondos mosollyal az arcunkon hosszú perceken keresztül tanácstalanul állni a fagyis/sütis/csokis pult előtt. A múltkor pont a kettőnk szervezésében kerekedett fel a csapat, hogy új fagyizót keressünk, és ráakadtunk egy ausztrál házi készítésű fagyizóra... Őrület a választék, a kivitelezés, a kiszolgálás és az íz is!

Egyik délután kihasználva a szép őszi időt elsétáltam Esch-ben a parkba, ami mögött már az erdő kezdődik. Gondoltam, na, én most lemegyek a térképről! Addig mentem, mendegéltem, míg egy vadasparkba botlottam. De még csak annak sem nevezném, mert egy nagy területen háziállatok, szarvasok, vízimadarak voltak körbekerítve, amiket csak így körül lehetett járni. A luxemburgi gyerek biztos ritkán lát ilyesmit, engem nem igazán hatott meg a kecske, disznó, tyúk, őz, liba, kacsa, nyúl, egyedül a skót felföldi marhát találtam izgalmasnak, mert olyat még csak képen láttam. A magyar szürke szebb!

15-én Viki, Flóra és én hivatalosak voltunk egy diplomáciai fogadásra. Vikivel jár egy szakra Rapp Katalin, akinek a férje egy belga diplomata. Kata hívott meg minket a partira november 15-re, ami Belgiumban a Király Napja. A fogadás nagyobb volumenű volt, mint amire mi számítottunk, ugyanis a luxemburgi diplomáciai élet szinte minden szereplője jelen volt. Miután összeismerkedtem a német nagykövetség képviselőivel és EU-s diplomatákkal, Kata bemutatott Emmanuel de Clercq úrnak, aki egy belga katonai tisztviselő (a névjegye szerint "liaison officer") a NATO egyik szervezeténél, a NAMSA-nál (NATO Maintenance and Supply Agency), aminek Luxemburgban van a központja. De Clercq úr elmondta, hogy a NATO-ban a magyarok az ország méretéhez képest kevesen vannak, így mindenképpen van esélyem bekerülni a szervezetbe. Mivel szívesen segít fiataloknak, megadta az e-mail címét, hogy mindenképpen írjak neki, ha lennének terveim a NATO-val kapcsolatban és ajánlani fog a magyar kollégáinak is. Így számomra az este igazi sikernek mondható! :) Egyébként odajött hozzánk egy másik tisztviselő is, aki szintén a NAMSA-nál dolgozik. Mondtam neki, hogy engem inkább a politikai oldal, a biztonságpolitikai aspektusok érdekelnek. Erre végigmért és hozzátette: "Ha politikával akar foglalkozni, menjen Brüsszelbe! Mi itt Dolgozunk..." Katáék háza egyébként gyönyörű volt, igazán irigylésre méltó családi fészek, kisgyermekkel, apukával, anyukával, hátsókerttel.

16. és 20. között négy barátom látogatott meg, végre!! Kovács Gabi, Márta Matild, Gellért Bence és Juhász Bálint hosszas és alapos előkészületek után landoltak Frankfurtban és buszoztak a luxembourgi főpályaudvarig. Azt le sem tudom írni, mennyire vártam már őket... Hozzá kell tennem, hogy minden szépség, élmény, utazás ellenére néha nagyon magányos tud lenni itt az ember. A magány pedig elviselhetetlen! Nagyon jó volt magam mellett tudni őket újra! Persze bele sem kezdek azok nevének felsorolásába, akik még hasonlóan boldoggá tettek volna, ha eljönnek. Szerencsés vagyok, mert sok barátom van, akik ráadásul fantasztikus emberek mind!!! Sokat sétáltunk, elmentünk az ország legnagyobb kastélyába, Viandenbe és hátborzongató sétánk volt a Pétrusse folyó völgyében sötétben, ködben, ezernyi károgó varjúval körülvéve. Bálint jóvoltából mindenki be lett vezetve a Bang! nevű játék izgalmaiba, ami tényleg nagyon jó, de érdemes nyugodtan és kipihenten hozzákezdeni, mert szükség van hozzá a higgadtságra. :) Mindnyájan megtanultuk a francia kifejezést: C'est pour cinq personnes (öt személynek szól), amit a jegyünk felmutatása után mind az öten percekig ismételgettünk. Cseppet sem lehetett fura  a körülöttünk ülő utasoknak. :D Szombaton várost akartunk nézni idegenvezetővel, de, mikor kiderült, hogy minden egyes mondatot elmond angolul, németül és franciául is, úgy gondoltuk, hogy megnézzük inkább a várost magunk, az én vezetésemmel. A hétvégét egy isteni vacsora zárta a Bosso nevű étteremben, oda mindenképpen visszamegyek, mert nem fért belém a desszert, amit előre kinéztem, ezt pedig nem hagyhatom annyiban! :)

És hogy miért ez a cím? A barátaim meghozták nekem a honvágyat. Amennyire hidegen hagyott ez a dolog a múlt hétig, annyira felerősödött most.  Egyébként is úgy érzem, hogy most már otthon a helyem. Otthoni dolgokkal foglalkozom, és minden Magyarország felé mutat. Ezen az állapoton a magány csak ront. Persze remekül érzem itt magam és, ha tehetném, ugyanígy csinálnék mindent újra, de látni akarom a Margit híd új fényeit, felmászni a Szabadság-szoborhoz, beköltözni az MCC-be, utazni a négyes metrón (ugye átadták már? :D) beülni az Erődbe és kinézni az otthoni ablakomból Mezőtúrra. Ezenkívül számomra bebizonyosodott, hogy mindennél többet ér egy igaz, őszinte, baráti ölelés. Közhely, de nagyon igaz, hogy a barátok akkor is tudják, milyen vagy igazából, amikor te azt elfelejted. És én hányszor, de hányszor elfelejtettem az elmúlt években. Olyannak szeretnek amilyen vagy; és mennyire veszélyes azt gondolni, hogy ez nem így van...  "Stop chasing shadows..." https://www.youtube.com/watch?v=pgaGCJfCHjU

Most pénteken megyek megnézni az Európai Bíróságot, ahonnan a luxembourgi karácsonyi vásár megnyitójára vezet az utam, mert ott a helyem! :) Szombaton szeretnék elutazni vagy Saarbrückenbe vagy Brüsszelbe, még meglátjuk melyik város lesz a befutó. December 10-én Strasbourgba megyek, 18-án Budapestre, 19-én Mezőtúrra, de utóbbi még változhat. Mindjárt otthon leszek. Kívánom, hogy egyszer mindenki tapasztalja meg, milyen érzés, ha ilyen sokan várják haza, mint engem! :)

„A kutatás törvénye nagyjából a következőt jelenti: ha elég bátor vagy ahhoz, hogy hátrahagyj mindent, ami biztonságot nyújtott, és lehet az bármi: az otthonod vagy a kedvenc éttermed; és elindulsz, hogy megtaláld önmagad. Legyen az egy belső utazás, vagy igazi út. Tekints mindenre az út során úgy, mint a kirakós egy darabjára és fogadj úgy mindenkit, mintha a tanárod volna. Ha készen állsz arra, hogy egyszer és mindenkorra elfogadj néhány kellemetlennek tűnő igazságot magaddal kapcsolatban, akkor biztosan megleled, amit keresel!” (Ízek, imák, szerelmek)

Figyelem! Éhség lopakodik a sorok között! Bármikor lecsaphat!

Többen is érdeklődtek már afelől, milyen a luxemburgi konyha és milyen ételeket, italokat fogyaszt itt egy átlagember. Kifejezett luxemburgi konyha nem létezik. Leginkább a német és a francia hatás érződik. Egyetlen specialitásról hallottam eddig, a szarvastüdőből és disznóhúsból főzött levesről, amit szilvával ízesítenek. Még sehol sem láttam, de utána fogok járni!

Volt szerencsém megkóstolni az éti csigát. Ezt leginkább előételként fogyasztják. Fokhagymás, fűszeres vajban tálalják pirított bagettszeletekkel és paradicsomsalátával. Nekem egy kicsit úgy tűnt, mintha füst aromát éreztem volna rajta, de a pincér biztosított róla, hogy füst nem érte a csigákat! :) Érdekes volt, de nem mondom, hogy most már állandóan csigát ennék, ha tehetném... A füstölt kacsamell salátaágyon provence-i mártással nagyon finom volt, utána pedig mousse au chocolat-t ettem (csokihab). Általánosságban elmondható, hogy itt mindenféle élelmiszer nagyon drága. Mivel azonban enni kell, ezért muszáj eltűrni. Ez leginkább azért zavaró, mert főzni nem tudok és nem is szeretek. Jobban mondva nagyon sajnálom rá azt a rengeteg időt! :) Itt a fő étkezés a vacsora, napközben az emberek általában szendvicset esznek (nálunk otthon péksüteményt). A szendvicskészítésnek igen nagy kultúrája van. Szinte minden sarkon van egy szendvicses. Ezt úgy kell elképzelni, hogy különböző fajta francia bagettet vágnak fel hosszában az egyik oldalán és ebbe töltenek bele mindenféle földi jót. Alap dolog, hogy a legtöbb élelmiszerboltban lehet kapni előre elkészített szendvicseket, ami mindig van a polcon az a tonhalas és a curry-s csirkés. A másik nagy hagyomány még itt az a cukrászda és a pékség közötti átmenet. Ezekben az üzletekben lehet kapni művészi cukrászsüteménytől kezdve az egyszerű zsömléig mindent. Nem is tudom, otthon van-e ehhez hasonló. Kimondott cukrászda nagyon kevés van. Előbbiből azonban minden sarkon van egy, ami hihetetlen kísértést jelent a járókelőnek, mivel mindenhol süteményillat terjeng a levegőben... Aminek néha nem tudok ellenállni, az az eclair. Ezt otthon "ekler fánk"-ként ismerjük, itt azonban máshogy kell elképzelni. A tésztája ugyanolyan, csak nincs félbevágva és nincs benne tejszínhab. Viszont teljesen meg van töltve vaníliás, csokis vagy kávés krémmel a tetején pedig máz van... Ugyanitt lehet kapni az úgynevezett pâté au riesling-et, ami hússal készül. Még nem ettem, itt az ideje, hogy kipróbáljam!

A kávézókban, a legtöbb helyen nem lehet kapni egyszerű tejeskávét. Itt nincs caffé latte, caffé au lait vagy melange, csak lait russe, vagyis magyarul "orosz tej". Fogalmam sincs, hogy miért hívják a mezei tejeskávét orosz tejnek, ha valaki tudja, kérem, írja meg! :) Persze van, ahol használják az előbbi elnevezéseket is, de az "orosz tej" az elterjedt. Én is rákaptam egyébként a saját készítésű orosz tejre! Most már rendszeresen veszek tejet, felforralom és teszek bele instant kávét meg cukrot. Nagyon megszerettem, szerintem még a Corvinus Büfében kapható tejeskávénál is jobb!!! :)

Gyorséttermek persze itt is vannak. Csak itt nem Burger King van minden McDonald's mellett, hanem Quick. Természetesen minden ugyanolyan... Az ára viszont többszöröse az otthoninak, egy menü 7-10 euró körül van. Az utcákon egyáltalán nem lehet kapni gyrost, itt csak kebabosok vannak, de abból rengeteg. Egyébként én sok különbséget nem látok a két étel között. Az egyetemi menzán azt hittem fogok tudni majd sokat és jót enni olcsón. Ebből csak az jött be, hogy "jót". :) A menza leginkább egy étteremre hasonlít, persze ott is van ezerféle szendvics. A menü franciául van kiírva, így nem mindig értem teljes egészében az ételek leírását. Aki ismer, tudja, hogy három zöldséget nem szeretek: nyers uborka, répa és zeller. Nos az egyik nap sikerült kikérnem egy napi menüt, amiben egy sertésszelet volt zellermártásban, répapürével és uborkasalátával. Egyszerre sírtam és nevettem, de mindent megettem. Annyi a trükk, hogy mondogatni kell magunkban, hogy milyen egészséges! :) Na meg az sem árt, ha nagyon éhes az ember! Sokféle szendvicset megkóstoltam már, nagyon finomak, sőt, még az olívabogyót is megszerettem! A kebabhoz mindig adnak valamilyen szószt is. Egész sokféléből lehet választani, én általában sauce blanche-sal (fehér szósz) eszem, fokhagymás, zöld fűszeres, citromos, tejfölös szósz, leginkább a majonézre hasonlít, de annál jobb! Ugyan a sült krumpli belga találmány, Luxembourgban és a közeli Németországban mindenhol lehet kapni az utcán is általában. Ehhez is legalább 5-6 féle szószból lehet választani, legutóbb sauce andalouse-szal (andalúz szósszal) ettem, aminek majonéz az alapja, paradicsommal, fokhagymával és borssal ízesítve.

Itthon mindig van nálam gouda sajt. Ez egy németalföldi fajta, leginkább a trappistára hasonlít. Gouda városáról kapta a nevét, ez az a tipikus holland sajt, amit kerék formára öntenek és nagy tömbökben gurigatják őket. Nagyon finom salátákat lehet itt kapni, ez alatt pedig olyan salátákat értek, mint otthon a franciasaláta. Kis műanyagdobozokban adják őket én leginkább szendvicset csinálok belőle magamnak. A legjobb a tonhalas (pedig nem vagyok odáig a halért) és a hússaláta, utóbbi savanyú uborkával és majonézzel készül. A surimi (ráksaláta) nem tetszett, mert elég édeskés volt az íze, a lazacsalátát meg túl savanyúnak találtam, nem tudom, mivel készítették. (Tudom, tudom, irigyelt problémáim vannak... :P) A legtöbb üzletben a kenyeret helyben sütik, egész finomak és jó minőségűek, a pult melletti szeletelőgéppel pedig fel is szoktam szeletelni mindig előre. A zöldségek és a gyümölcsök íztelenek, de muszáj enni mégiscsak valamit, így mindig van nálam paprika, paradicsom. Múltkor vettem szilvát, de mi azt otthon nem hívnánk szilvának. Egyszer véletlenül leejtettem a földre és magasra visszapattant... A majonéz és a mustár itt művészet! Soha ilyen sokfélét még nem láttam, simát nem is lehet kapni, csak tojásosat, citromosat, fokhagymásat, dijoni mustárosat, stb. És kizárólag üvegben! A tubus nem méltó a majonézhez!

Nem élhetek joghurt nélkül, nekem ez alap! Rengeteg fajta van, Activiát is lehet kapni (szerencsére), de ha már itt vagyok igyekszem mindig valami újat vagy helyit kipróbálni. Így szerettem meg a Grosse Bauer-t (nagy paraszt), ami egy német márka és fantasztikus meggyes túrókrémet készítenek csokidarabokkal! Ráadásul még olcsóbb is, mint az Activia! :) A kekszek és a műzlik egész jó árban vannak, az mindig kell, hogy legyen itthon. Lekvárt nem akartam venni korábban, de felfedeztem egy nagyon jó minőségű dzsemet, Confiture Bonne Maman (Jó Mama Lekvár), ami ezerféle ízben kapható és legalább tényleg 100 %-ban gyümölcsből készül. Legutóbb kipróbáltam a gesztenyelekvárt, finom volt. Megszerettem a félig kész ételeket is. Mivel igen hálás feladat kicsomagolni, betenni a sütőbe és megenni őket! :) Különösen tetszik a zöld fűszeres vajas bagett, ami 7 perc alatt ropogósra sül! De ugyanilyen hálás jószág a makaróni, a lasagne és a pizza.

És egy kis szomszédolás: Belgium és Németország. Belgiumban Liège-ben és Arlon-ban voltam eddig. Az igazi belga ebéd a kék kagyló sült krumplival és tormamártással. Én szeretem a kagylót, de ez sem olyan étel, amivel minden nap jóllaknék. A másik belga specialitás a gofri. Ezt gondolom, nem kell bemutatni. A brüsszeli a legelterjedtebb fajta, ez szögletes, olvasztott belga csokival, tejszínhabbal és eperrel kínálják. Ezekhez persze dukál a jó belga sör. Kedvencem a Kriek, amit egy bizonyos ideig meggy ágyon érlelnek tölgyfa-hordóban. Híres még a Duvel, a Leffe, a Chimay, de ezek már nem állnak oly közel a szívemhez. Arlon híres itala a Maitrank, amit fehérborból készítenek és szagos mügével ízesítenek. Nagyon kellemes volt, mintha fehér Sangria lett volna. Németországban Trierben Jägerschnitzelt ettem (rántott hús gombamártásban). Ez már nagyon hiányzott, Luxemburgban ritkán jutok hozzá vörös húshoz, pedig az kell! És ugyanitt ittam életem eddigi legfinomabb forralt borát is! Luxemburgban a leghíresebb helyi sör a Diekirch, ilyet mindenhol lehet kapni. Itt is hagyomány, hogy étteremben, a ház meghívja a vendégeket egy rövid italra az étkezés után, ez a digestif. Trierben egy olasz étteremben ettünk, ahol sambucát kaptunk digestifként. Ez egy ánizsos ital, leginkább az ouzóra hasonlít, amibe egy kávészemet tesznek és meggyújtják. Látványos és ijesztő volt egyben, főleg, hogy nem szeretem az ánizst, de a kávészemmel egész finom volt.

Az okozott éhségért felelősséget nem vállalok, de jó étvágyat kívánok! Bon appétit! :)

Tudom, nagyon régen nem írtam, de rengeteg itt a tanulnivaló, bocsánat, igyekszem gyakrabban jelt adni magamról!

Október 8-án volt a luxemburgi múzeumok éjszakája. Nagyon tetszett, hogy nem volt olyan tömegnyomor, mint Budapesten szokott lenni, a tömegközlekedés is jobban megoldott, viszont itt nincs olyan nagy múzeumi élet és fesztiválhangulat mint otthon. Egyébként is jóval kevesebb múzeum van Luxembourgban (Budapesten majdnem kétmillión élnek, az itteni fővárosban meg majdnem 90.000-en). Három múzeumba jutottunk el, ebből kettő a modern művészetnek volt szentelve, a Casino és a MUDAM (Musée d'Art Moderne Grand-Duc Jean). A Casino épületében adta utolsó koncertjét Liszt Ferenc, amit egy magyar nyelvű tábla is hirdet. Nekem nem igazán tetszik a modern művészet, viszont a MUDAM egész jó volt. Sokkal nagyobb, mint a Ludwig Múzeum, több kiállítás is van benne. Ami klassz volt, az egy hagyományos szökőkút, amiből fekete víz folyt - az "Irodalom kútja", utalva a tintára. A Casino viszont túl elvont volt, viszont egy fotós megkért, hagy csináljon rólam egy képet, mert a felsőm színe pont olyan volt, mint egy kiállított hatalmas fatörzs kérge. Így háttal állva, bal kézzel érintettem a fát, miközben lefotózott. Még a végén megjelenek nyomtatásban! :) Megnéztük még Luxembourg Város Történelmi Múzeumát (Musée d'histoire de la Ville de Luxembourg), ahol a legnagyobb időszaki kiállítás ezen a címen fut: "Szegény Luxembourg" (Pauvre Luxembourg). Nekem ez elég visszásnak tűnt, ugyanis arannyal díszített termekben mutatták be különböző szempontokból, hogy milyen szegény volt a város és, hogy még ma is meghatározó a szegénység illetve az azzal való küzdelem... Először azt hittem ez szimpla irónia, de miután ezt több helybelinek is említettem és kijavítottak, hogy nem, ezt komolyan gondolta a múzeum, inkább úgy döntöttem, hogy elég lesz csak a blogban megemlítenem, hogy ezzel a témával Luxembourg városa megtöltött egy egész múzeumot! Akkor hogyan mutatná be ugyanezt a témát egy kelet-európai, ázsiai vagy afrikai ország... Olyan, ma is kapható termékekkel rendeztek be áruházi részlegnek egy termet, amiket nálunk, Magyarországon is meg lehet venni! A teljesen felújított múzeum aulájának falára matricával ragasztottak hámló vakolatot és hasonló, szegénységet kifejező motívumokat... Természetesen mindenhol van szegénység, ezt megszüntetni nem lehet, mégis érdekes volt látni, mennyire más a hozzáállás itt, mint mondjuk Magyarországon.

Október 10-én hangversenyre mentem. Az egyetem diákjainak a kulturális programokon való részvétel teljesen ingyenes. Mindig küldenek az aktuális lehetőségekről e-mailt, amire válaszolva később felvehetjük a jegyeinket a SEVE-ben (helyi TO). Luxemburgban nincs olyan intézmény, mint a budapesti Opera, de néhány éve átadták a Philharmonie-t, ami egy gyönyörű épület, olyan funkcióval, mint nálunk a Művészetek Palotája. Érdemes megnézni, tényleg nagyon szép, 365 oszlop veszi körül, teljesen fehér, fényekkel festik meg éjszakáról éjszakára: http://oursurprisingworld.com/wp-content/uploads/2007/12/philharmonie_of_luxembourg_01.jpg A Philharmonie-ban tartották az évadnyitó koncertet, ahol a nagyherceg is megjelent, erről a koncertről sajnos lemaradtam, de a következőre elmentem, iszonyú jó volt! Beethoven és Strauss darabokat játszott a SOL (Solistes Européens Luxembourg), nagyon profi zenekar. A Philharmonie és a MUDAM szomszédos épületek, az európai negyedben helyezkednek el, így külön élmény egyáltalán csak elmenni oda - már, ha valakit lázba hoz az uniós intézmények tapintható közelsége! :) Luxembourg egyébként is rettentően európai, a Főpályaudvar bejáratánál mindig szól valamilyen zene, legtöbbször Beethoven Örömódája megy, hirdeti minden ideérkezőnek, hogy egy uniós fővárosba lép be.

Korábban már említettem, hogy csak szemináriumaim vannak, előadás nincs. Ennek pedig az a következménye, hogy rengeteget kell tanulni, sok az olvasnivaló, a beadandó és több tárgyból is rendszeresen vannak zh-k. Jelenleg három könyvet olvasok egyszerre, egyenként 200-300 oldalasak, kettőből zh lesz hétfőn. Szerencsére nem rosszak, az egyik például a Tamás bátya kunyhója. Később kell majd olvasnom a Huckleberry Finn (Tom Sawyer) kalandjait, úgyhogy legalább művelődöm, persze, hallom is Apukámat, ahogy megjegyzi, hogy ilyen klasszikus alapműveket már olvasnom kellett volna... Hát most itt az idő! :) A legtöbb órám nagyon hasonlít az otthoni magyarórákra. Ennek van előnye is, hátránya is. Élvezem, hogy végre ilyen dolgokkal is foglalkozhatom megint, viszont nem tetszik, hogy evidens dolgokat tanulnunk újra. Legalábbis nekem az, nem tudom, a luxemburgi általános és középiskolákban mennyit tanulnak a metaforáról, de az egyetemen már második órája vesszük az egyik tárgyból, hogy mi is az és, hogyan lehet felismerni... Szóval néha vontatott, de azért jó! :) Az Amerikai tanulmányok továbbra is tetszik, főleg, mert az órán gyakran előkerül a politika is, ezen a héten Ronald Reagan egyik híres beszédét elemeztük (The Evil Empire), amiben meg kellett találni a példaként hozott végletes ellentéteket (USA - Szovjetunió, kommunizmus - szabadkereskedelem, katonai - morális, stb.). Ja és NT-sek!!!! Max Weberrel még itt is el lehet boldogulni!!! Több tárgyból is előjött, főleg az amerikai tárgyaimnál a A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című könyve, de persze nem hagyhattam ki az erőszakmonopóliumon alapuló államfelfogását sem! :D

Múlthéten pénteken elmentünk Vikivel és Flórával Liège-be azzal a felkiáltással, hogy vásárolunk meg várost nézünk! Liège egy belga város, nem messze a luxemburgi határtól, két és fél óra alatt ott lehet lenni vonattal. körülbelül annyian lakják, mint egész Luxemburgot. Csodálatos város (képek Facebookon), a Meuse folyó szeli ketté. Igazi belga ebédünk volt: kék kagyló, sült krumplival, tormamártással és Kriek meggyes sörrel. Ezután elsétáltunk a Primarkba, ami egy olcsó ír ruhaüzlet-lánc, ebben csalódtam, én semmit nem találtam magamnak (egy díszpárnán meg két gyertyán kívül). :D Éppen októberi búcsú-szerűséget tartottak Liège-ben, ami tulajdonképpen egy ad hoc vidámpark volt a város közepén. Itt még muszáj volt ennem egy gofrit (ha már Belgiumban vagyok), Gaufre de Bruxelles-t ettem (olvasztott belga csokival, tejszínhabbal és eperrel)! :) Vikivel aztán még lőttünk is puskával az egyik bódéban, ahol ilyen kis ajándékokat lehet kapni, de semmit sem nyertünk.

Szombaton volt a Wine and Dine program, ami arról szólt, hogy egy luxemburgi család meghívott ebédelni néhány nemzetközi diákot. Én egy lett és egy román lánnyal valamint egy amerikai sráccal kerültem egy családhoz. Vagyis nem is igazán családhoz, mert csak egy ember volt velünk egész nap a családból, Rosemary (Rosi), aki egy 60 év körüli csupa szív hölgy, nagyon kedves volt. Kaptunk pezsgőt aztán csőben sült rizs volt paprikával és vaníliafagyi brandyben áztatott gyömbérrel, almával és datolyával. Rosi igazi világjáró, pszichoterapeuta végzettségű, de már régóta az egyháznak dolgozik, spirituális eseményeket szervez, például ő felel az El-Camino zarándokút luxemburgi megszervezéséért. Gyerekei és két unokája Svájcban élnek, ő maga hannoveri, de többször járt már Kanadában, Kubában, Kínában és szerte a világban (nem, nemcsak "k" betűs országokba utazik...). Az amerikai diák egyébként 33 éves és van egy bolgár felesége, Seattle-ből érkezett ide, mert hallotta, hogy Luxembourgban mennyire jó az informatikai képzés! Mik vannak! Ebéd után Rosi felajánlotta, hogy elvisz minket autóval Schengenbe. Ennek én nagyon megörültem, mert, ahogy már sokaknak mondtam, Schengen egy nemzetközi tanulmányokat hallgató diáknak olyan, mint az iszlám kultúrában élőknek Mekka. :) Schengen egy kis falu három ország (Franciaország, Németország és Luxemburg) metszéspontjában, itt írták alá 1985-ben a schengeni egyezményt, amely elkezdte lebontani Európa határait. Nagyon jó volt látni, hogy mások is vannak olyan lelkesek ezen a téren, mint én! :) Rosi mesélte, hogy egyszer, amikor Kínában volt, néhány kínai úgy emlegette Európát, hogy "Schengenland". Nem igazán értette, miről van szó, de kiderült, hogy Kínában már elterjedt a hír, hogy Európában egy közös közigazgatás alakult ki, egy állammal, egy határral, egy fővárossal, akárcsak az Egyesült Államokban. Nos ettől még igen távol vagyunk, könyveket lehetne arról írni (és írnak is egyébként), hogy egyáltalán szükséges-e ezt elérni. Külön múzeuma van Schengenben az egyezménynek és az azóta lezajlott fejlődésnek. A schengeni kastélyban élt sokáig Victor Hugo, itt kezdte el írni a Nyomorultakat. A falu egyébként a bortermelésről is híres, a Rajna-menti borvidék északi részéhez tartozik. Rosi meghívott minket egy helyi különlegességre, amit csak ott lehet kapni. A szőlő préselése után egy kicsit erjedésnek indult édes szőlőlét otthon mustként ismerjük! :D Laura, a román lány is mondta, hogy náluk is van, de ők úgy mondják, hogy "muszt". Ennek az italnak az volt a különlegessége, hogy rozé szőlőből készült, nekem nagyon ízlett.

Még szombat este volt egy kolibuli Esch-ben, a szomszédos koliban, szerencsére nem kellett messzire menni. Egészen jó volt (talán az eddigi legjobb itt, abból a "rengetegből", ahol már voltam...) még hajnali 2 előtt eljöttünk, ami jó döntés volt, mert fél 3-kor kijött a rendőrség - valószínűleg a szomszédság megunta a zajt. Mi itthonról az ablakból figyeltük az eseményeket, szerintem nagyon vicces, hogy egy kolibulihoz hat, állig felfegyverzett rendőr vonul ki két autóval és egy furgonnal úgy, hogy a rendőrség itt van a sarkon! :D Na de annyi volt csak, hogy bementek, a zene elhallgatott aztán vissza is vonultak. És ha már zaj... A szomszédaink finoman fogalmazva sem élnek kiegyensúlyozott családi életet... Nappal kutyaugatást hallunk, esténként-éjjelentként meg kiabálást és sírást. Remélem, nem lesz rendszeres, szerencsére készültem füldugóval!

Most pénteken megyek Németországba. Kicsit fura lehet, hogy dobálózom a "külföldi" utazásokkal de ezek a városok mind igen közel vannak a határhoz, távolságban éppen csak annyi, mintha Magyarorszàgon utazgatnék. Trier egy német nagyváros, állítólag szép és minden luxemburgi odajár vásárolni, mert olcsó. Úgy legyen, már nagyon várom!

A nemzetközi diákok közül mindenki nagyon kedves, továbbra is szeretek velük lenni. A közép-kelet-európai felállás megmaradt: lettek, finnek, németek, csehek, szlovákok, románok, osztrákok és magyarok vagyunk a legtöbben. A volt osztálytársaim még biztosan emlékeznek arra a legendás földrajzdolgozatra, amit Lakatos Erzsébet tanárnő íratott velünk Románia topográfiájából. Most igazán hasznát veszem, mert sokkal könnyebb úgy beszélgetést kezdeményezni a román diákokkal, hogy tudom, honnan jöttek, merre is van a városuk. Egyébként eddig szinte csak jó tapasztalataim vannak a szomszédos országokból való diákokkal.

Igyekszem majd gyakrabban írni. Remélem, otthon minden rendben, mindenki jól van! Ha valaki olyan olvassa most ezeket a sorokat, akivel nem vagyok rendszeresen kapcsolatban, kérem, írjon nekem pár sort, mi a helyzet otthon. Minden és mindenki érdekel! :)
 

Az itteni egyetemen hivatalosan az első félévemet töltöm, otthon azonban ez már a harmadik. Így néha kicsit vontatottnak érzem a dolgokat, nagyon alaposan elmondanak mindent, de hát ugye a többségnek ez az első találkozása a felsőoktatással. Mikor a kreditpontokat magyarázták, már tényleg unatkoztam... Szerencsére a csoporttársaim nagyon aranyosak, viszont itt mindenki elég távolságtartó. Luxemburgban nincs hagyománya a gólyatábornak (nem feltétlenül hátrány...), de semmiféle egyéb "összerázó" programnak sem, szóval mindenki úgy ismeri meg a többieket, ahogy tudja, akarja. Így egy kissé fura, hogy a szakon 30-40-en vagyunk, ebből eddig körülbelül 15-20 embert ismerek név szerint, ezzel pedig a legközösségibb embernek számítok... Ja és itt nem szokás bemutatkozni, legalábbis engem megmosolyogtak, mikor bemutatkoztam csak úgy az egyik ismeretlen csoporttársamnak... Na de mindettől függetlenül az oldottabb hangulat kialakulása után tényleg a legtöbb ember aranyos, segítőkész, jófej. Itt azonban senki sem az akinek először mondja magát! Első kérdésem mindig az, hogy honnan jött, második, hogy mi az anyanyelve. Mert hiába mondják azt, hogy luxemburgiak, ha utána hozzáteszik, hogy ja, egyébként Olaszországban, Ukrajnában, Brazíliában, Görögországban, Dél-Koreában születtem... Szóval nagyon multikulturális a közeg. Mivel az ország háromnyelvű, az általános iskolában az első négy évben luxemburgi és német nyelven tanulnak a gyerekek, a második szakaszban pedig franciául. A gimnázium alapból ezen a három nyelven megy, mellé pedig erősen ajánlott mindenki számára az angol nyelv elsajátítása. Azt nem tudom, hogy otthon mi került bele az új közoktatási törvény tervezetébe a nyelvoktatásról, az biztos, hogy itt egészen máshogy állnak hozzá a kérdéshez, mivel a három nyelv az alap és mindegyikre nagyjából négy év jut. Ennyi idő alatt kell elsajátítani a nyelvet, szintektől, nyelvvizsgáktól függetlenül. És ha már politika: Luxemburgban kötelező elmenni választani, szerintem ez nagyon jó dolog! Európában még Belgiumban és Görögországban van ilyen rendszer, bár utóbbiakon úgy tűnik, nem nagyon segít... Aki nem megy el szavazni, annak 300 és 1000 euró közötti büntetést kell fizetnie, így a részvételi arány 98 % körül szokott alakulni. Most éppen kampány van, hamarosan választ a nép, kíváncsi vagyok az eredményekre. Itt azonban a kampány sem olyan, mint otthon... Minden pártnak egyforma plakátja van, amely közös (mennyire hiányzik ez a szó otthonról) megegyezésen nyugszik. A plakátokon csak a listavezető és a többi induló arcképe látszik, meg a párt neve és ennyi! Persze szóróanyaguk az van többféle is, de "utcarondító" plakátok csak igen visszafogott, "ízléses" formában jelennek meg.

Korábban már említettem, hogy Európai Kultúra szakon vagyok itt, de ez senkit ne tévesszen meg, sajnos nincs köze a nemzetközi kapcsolatokhoz, teljes mértékben bölcsészeti képzés, amit itt német, francia és angol orientációval lehet tanulni. A képzés lényege, hogy felkészítse a diákokat arra, hogy egy angol nyelvű országban folytassák tanulmányaikat, mivel a második évet teljes egészében külföldön kell tölteni. A csoporttársaim elsöprő többsége angoltanár szeretne lenni. Én vagyok talán az egyetlen, aki egyértelműen tudja, hogy mivel akar foglalkozni, ha már éppen nem tanár lesz! :) Emellett két emberrel vagyok igazán jóban, Larával, aki szlovén és az édesanyjával él itt valamint Federicával, aki olasz, de persze itt nőtt fel, úgyhogy az olasz mellett tökéletesen beszéli a luxemburgit, a németet, a franciát és az angolt, vagyis öt nyelvből perfekt. Lara jövőre közgazdaságtant, Federica pedig újságírást szeretne tanulni.

Úgy alakult, hogy végül öt tárgyat vettem fel 18 kredit értékben, igazán kényelmes. :) Így hétfőn kettő, kedden egy, szerdán pedig ismét két órám van. Minden nap 10-kor kezdődnek az órák. Csütörtök esténként lesz majd egy 120 perces francia órám, de az nem számít bele a tanulmányokba. A tárgyaim:

American Studies, Ideas and Ideals

Oktató: Ágnes Prüm, róla már írtam korábban. Nagyon izgalmas, sokszínű óra, ahol elemeznünk kell a Függetlenségi Nyilatkozatot, a polgárjogi mozgalmakat, a rabszolgaság intézményét, Marilyn Monroe életét, az amerikai identitást, a Tamás bátyja kunyhóját és még a Dadus című sorozatot is! :) A Moodle-be folyamatosan fel kell tölteni a beadandóinkat (itt semmit sem kell papíron beadni). Az első esszéhez meghatározott kérdésekre kellett válaszolnunk, a címe ez volt: "If I say "America"..." (Ha azt mondom "Amerika"...) Emellett szimulációs tárgyalásaink és vitáink is lesznek, ahol republikánus és demokrata nézőpontokat kell majd képviselnünk.

Narrative and Nationhood

Oktató: Gerd Hurm, a Trieri Egyetem oktatója. Ez a tárgy is Amerikáról szól, itt azt vizsgáljuk, hogyan hatott az irodalom a politikára, a társadalomra és viszont. Hogyan jelennek meg az "amerikai álom" szimbólumai politikai beszédekben vagy éppen a popkultúrában. Legutóbb a nők jogi-társadalmi helyzetének fejlődésével foglalkoztunk, el kellett olvasni egy novellát: Mary Wilkins Freeman: The Revolt of "Mother" (Anya lázadása), ami nagyon tetszett, egész érthető is volt, ahhoz képest, hogy 1891-es mű.

Introduction to Discourse Analysis

Oktató: Jean-Jacques Weber. Ezen az órán mindenkinek választania kellett egy könyvet (az enyém: Chilton: Analysing Political Discourse) és ezt kell majd prezentálni a csoport előtt, illetve elemezni egy esszé keretében nyelvészeti szempontok szerint. Itt a szavak és a stílus kerül terítékre, hogyan, miért és mit akartak/akarnak a szerzők kifejezni. Igaz, hogy ez tőlem távol áll, de tényleg élvezem, hogy most teljesen mással kell foglalkoznom, mint az elmúlt két évben. Például verset elemzünk! Gyakran eszembe jut mostanában Ani néni (Kugyela Anna: volt osztályfőnököm és magyartanárom), mert a verselemzésről ki más is juthatna eszembe! :) Egyébként ez nem könnyű, de úgyis mondhatnám, hogy iszonytosan nehéz! Legutóbb Shelley-től vettünk egy verset és bizony nehéz még egyáltalán megérteni is a kora XIX. századi angol romantikus lírát eredetiben, nemhogy még a szimbólumokat és metaforákat megtalálni benne! Viszont megleptem a tanár urat azzal, hogy mondtam az órán, hogy Byron harcolt a görög szabadságharcban (1821-1829), lám, dr. Zsinka László tanár úr és a diplomáciatörténet valóban felejthetetlen! :)

Introduction to English Liguistics

Oktató: Wolfgang Kühlwein, aki nagyon aranyos, igazi nagypapa-alkatú, régimódi tanár bácsi, hatalmas türelemmel megáldva. Írásvetítőt használ projektor helyett, kell ennél több? :) Egyetlen hátránya, hogy néha igen lassan és vontatottan tartja az órát, na de üsse kő! Nagyon részletesen elmondott mindent, ami a kurzussal kapcsolatos egy 12 oldalas "Tudnivalók" című kisokost kaptunk tőle. ebben leírja, hogy az egyetemen a határidők be nem tartása súlyos következményekkel jár. Ez egyébként nemcsak erre az órára, hanem a többire is igaz. Itt nincs halasztás! Ha valamit késve adnak le, azt nem számítják bele az értékelésbe! Ez azért fontos, mert, aki ebben a képzésben van, az valószínűleg az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban fog továbbtanulni, és míg az előbbiben a határidő be nem tartása bukást jelent az adott tárgyból, az utóbbiban az egyetemről való azonnali elbocsátást!!!! Ez utóbbit erősen ajánlom Hoffmann Rózsa  államtitkár asszony figyelmébe! Nem csak szerződésekkel, fizetési megkötésekkel és összevonássokkal-megszüntetésekkel lehet jobb minőséget, kevesebb hallgatói létszámot elérni, hanem ilyen és ehhez hasonló szabályok bevezetésével! Ezt én nagyon támogatnám. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ilyen-olyan könyörgésekkel, "megbeszélésekkel" bármit el lehet halasztani az egyetemen. A tárgy egyébként érdekes, ilyen témáink vannak például: az állatok nyelvi képességeinek lehetőségei, a nyelvek eredete, a non-verbális jelek jelentősége, a nyelv és az agy vagy az akcentusok.

Creative Writing

Oktató: Joan Barbara Travers Simon, aki karibi származású (édesanyja jamaica, édesapja Saint Vincent-i) író- és költőnő, szakterülete az erotikus irodalom és az oktatás, jelenleg a második (!) PhD-jén dolgozik. Érdemes belepillantani a honlapjába: http://www.joanbarbarasimon.com/JoanBarbaraSimon/Welcome.html Nagyon gyorsan, de érthetően beszél, London mellett nőtt fel, de Berlinben és Párizsban is élt sokáig. A legizgalmasabb óra, melynek célja, hogy minél több műfajban is alkotásra legyünk "kényszerítve", úgyhogy verset, novellát, de még drámát is kell írnunk! (Oh, hol vagy, Csák Anna?!) :) Legutóbb egy nagyon modern művészeti alkotást kaptunk. Egy festményről kellett véleményt kifejtenünk, ami negatív üzenetet hordozott, mégis a beadandóban arról kellett írnunk, hogy mi benne a pozitív. Szóval valóban kreativitást igénylő kurzus. Nagyon nem szereti, ha magázzák (ez az angolban nagyjából csak a megszólítástól függ), így kérte, hogy, ha e-mailt írunk neki, akkor, csak szólítsuk Joan-nek. Na erről sokan elfeledkeztek, a közös e-mailben meg is jegyezte: "some of you addressed mails to Professor, to Dr or to (horror!) Mrs. Just for your info, none of these people are at home. Only me, Joan. OK???" :D Hatalmas egyéniség a nő! :)

Vizsgázni majd csak két tárgyból kell írásban januárban, a másik három gyakorlati jegyes. Egyébként itt fantasztikus az idő, minden nap 30 fok körül alakul, ráadásul találtam az isteni fagyizót, egyszerűen vonz, mint a mágnes! :) Ráadásul a város legszebb részén van, úgyhogy fagyival a kézben fedezem fel a közeli parkokat, múzeumokat és a belvárost. Egy gombóc fagyi egy euró, az élmény felbecsülhetetlen. Minden másra ott a... ;)

Luxemburgi szókincsem egyre gyarapszik, már három kifejezést is elsajátítottam: moien ("moján") - jó reggelt, eddy ("ádí") - viszontlátásra, Lëtzebuerg ("léccebüerzs") - Luxembourg. Német nyelvtan francia fonetikával, elég bizarr! Az ország engem leginkább Bábelre emlékeztet, mert szerintem nincs olyan nyelv (legalábbis európai), amit itt ne beszélnének. Az ország népességének 65 százaléka nem rendelkezik luxemburgi állampolgársággal.

Múlt hét szombaton volt a nemzetközi diákoknak tartott Welcome Day (hivatalos köszöntés) a Neumünster Apátságban, ahol szólt hozzánk a rektor és a polgármester is. Külön meglepetés volt, hogy az úton odafelé valaki odakiáltott: "Szia Peti!". Kiderült, hogy nem én vagyok itt az egyetlen mezőtúri! Szentes Gabi, aki jelenleg az ELTE negyedéves jogászhallgatója, Erasmus-szal van itt, igazi meglepetés volt beszélgetni vele! :) Egyébként elég sok magyarral találkoztunk már az egyetemen. Az ebéd után (lasagne és felejthetetlenül finom marcipános körtetorta - ami helyi specialitás) körbevezettek minket a városban. Teljesen véletlenül, de kialakult egy Közép-Kelet-Európa csoport. Nem direkt szerveztük így, de körülbelül tizenöten verődtünk össze Lettországból, Németországból, Csehországból, Szlovákiából, Magyarországról. Ezenkívül velünk tartott még egy kínai lány is, aki germanisztikát tanul a Sanghaji Egyetemen (mik vannak!) és ösztöndíjjal van Luxemburgban illetve egy finn biológushallgató és egy moldáv-portugál közgazdász. Többségük Esch-ben lakik, sőt a szomszédos koliban, úgyhogy jó hangulatban telnek a vonatozásaink is. Mivel Luxembourg igen kicsi város, a túra nem tartott tovább 3 óránál, de nagyon élveztük mindnyájan. Egy rettentően aranyos idegenvezető hölgy volt az útitársunk, aki rengeteget viccelődött, sok érdekes sztorit mesélt, igazán élő képet kaptunk a városról, nemcsak, hogy "na itt ez az épület, barokk stílusban épült, blablabla...". Szerencsénk volt (és van is), mert mióta megjöttünk fantasztikus az idő, állítólag egy darabig ilyen is marad, a Nap szinte éget a 30 fokban. Luxembourgban rengeteg kolostor volt régen, így szinte minden épületről elmondható, hogy korábban apácák, vagy szerzetesek lakták - még a kormányzati negyedben is! Mivel Luxembourg uniós központ is, ezért mindenhol ki van téve az EU zászlaja. Az idegenvezetőnk megkérdezte, hogy tudjuk-e, miért 12 csillag van rajta... Na, ennek az lett a vége, hogy ő és én időrendben, csatlakozásuk szerint felsoroltuk a tagállamokat, hogy kiderítsük, mikor is volt pontosan 12 tagállam. Ettől függetlenül a 12 csillag a tökéletesség szimbóluma, mint a számok az óra lapján, semmi köze a tagállamok számához! Viszont, amikor az 1980-as években az Európai Közösség elfogadta ezt a jelképet zászlójának, 12 tagállam volt! Szóval nem olyan egyszerű. :)

A nagyhercegi családot nagy tisztelet és szeretet övezi. Hogy mitől "nagy" ez a kis hercegség? (Képzavar!) Luxemburg sokáig a holland király alá tartozott, akit a helyiek nem szerettek, egyszerű, leigázott tartományként kezelték a németalföldi uralkodók Luxemburgot. Mikor végül független lett, az új uralkodó így akarta magát megkülönböztetni a többi hercegtől, mint egy szuverén ország és nem pusztán egy tartomány vezetője. Az I. világháború után népszavazást tartottak arról, hogy köztársaság legyen-e az államforma, mivel az akkori nagyhercegnő, Maria Adelaida népszerűtlen volt, túl nagy hatalmat akart magának. A monarchia azonban megmenekült, de új uralkodó lépett trónra, Charlotte nagyhercegnő, aki 1919 és 1964 között uralkodott. Annyira népszerű volt, hogy halála után közadakozásból állított neki teljes alakos szobrot a nép. Itt egyébként úgy szokás, hogy az uralkodó nem "várja meg a halálát", hanem, mikor már úgy érzi, hogy nincs teljesítőképessége csúcsán, lemond a trónról legidősebb gyermeke javára. Jeneleg Henrik nagyherceg uralkodik 2000 óta, képe minden közintézményben kint van, onnan mosolyog népére. Felesége Mária Terézia, 4 fiuk és egy lányuk van. Rengeteg képeslapot lehet kapni, amin dúl a családi idill és állítólag tényleg mintaszerűen élnek. (http://www.pt.lu/portal/op/log/Philatelie/stamps/pid/3419) A városban található nagyhercegi palota csak hivatalos események színhelye, a család egy vidéki birtokon él. A nagyherceg politikai hatásköre megegyezik a magyar köztársasági elnökével.

A luxemburgi zászló könnyen összetéveszthető a hollanddal, ám utóbbiban a kék sötét, előbbiben világos. Ezért a luxemburgiak jobban szeretik a kék-fehér sávos lobogót, rajta a vörös kétfarkú oroszlánnal. Sporteseményeken is ez jelenik meg. Örüljön otthon minden focirajongó, hogy nem olyan a magyar válogatott, mint a luxemburgi! És ezzel mindent elmondtam a helyi fociról! :) Itt a sikersport a kerékpározás.

A luxemburgiak egyébként nem tartják magukat gazdagnak. Elismerik, hogy nem élnek rosszul, de visszautasítják a statisztikákat, azt mondják, "azoknak nem szabad hinni". Ismervén az itteni árakat valamilyen szinten meg tudom érteni ezt a hozzáállást, de itt egészen mást jelent szegénynek vagy gazdagnak lenni, mint Magyarországon. A minimálbér itt havonta 1500 euró (420.000 Ft), de egy átlagos buszsofőr 4000-et is hazavisz (1.100.000 Ft). Valószínűleg meglepődnének, ha tudnák, hogy a magyar minimálbér a 300 eurót sem éri el. Tudni kell azonban, hogy az élet itt tényleg nagyon drága, szóval minden csak viszonyítás kérdése. Ami nem kérdés, az az, hogy még ha nem is a klasszikus értelemben véve gazdagok itt az emberek, az életszínvonal miatt biztosan nem panaszkodnak.

Még egyszer köszönöm mindenkinek, hogy felköszöntött a szülinapomon, nagyon jól esett, hogy több, mint 120 embernek jutottam eszébe! :) És fantasztikus volt az az igazi meglepetés, amit Flóra és Viki (a két magyar lány, akikkel itt vagyok) készítettek nekem! Isteni ebédet főztek, titokban persze, sült csirkemell volt rizzsel, gombával, zöld babbal és Besamel-mártással. Ráadásul még tortát is csináltak - Nutellás-banánosat! Igazán nagyon boldoggá tettek! :)

Olyan sok minden történt velem, hogy egyelőre igyekeztem egy bejegyzésbe sűríteni a múlt hétvégét, de igyekszem magam utolérni! Ami már biztos, hogy december 18. és január 4. között Magyarországon leszek. Írok még, amint tudok! :)

Figyelem! A következő bejegyzés a nyugalom megzavarására alkalmas részleteket tartalmaz mindazon olvasók számára, akik valaha is kapcsolatba kerültek a magyar felsőoktatással.

Ittlétem elsődleges oka, hogy elnyertem egy a Magyar Ösztöndíj Bizottság által meghirdetett féléves ösztöndíjat Luxemburgba, ahol elsőévesként kezdtem meg a tanulmányaimat. Az egyetemet 2003-ban alapították, Luxembourg rengeteg pénzt áldoz azóta is a minőségi oktatásra, három kar van, egy mérnöki-technológiai, egy jogi-közgazdasági és egy bölcsészeti. Beiratkozásom óta hivatalosan az Université du Luxembourg Bölcsészettudományi Karának elsőéves hallgatója vagyok, ahol Cultures Européennes-t tanulok angolul. (Innen is üdvözlöm Gál Sándor Tanár urat, aki megjósolta, hogy egyszer még bölcsész leszek... nos, ez most fél évre valóra válik!) :) A bölcsészeti campus Walferdange-ban van (így először bevonatozom Esch-ből Luxembourgba, ott pedig átszállok, ez nagyjából 45 percig tart, viszont a vonatok tiszták, pontosak, gyorsak, emeletesek, szóval egészen tűrhető).

Ez volt az első egyetemen töltött hetem és kijelenthetem, hogy ilyen jó dolgom még sosem volt, meg merem kockáztatni, hogy talán csak nagyon keveseknek! Hétfőn volt egy összevont, elsős tájékoztató, ami teljes mértékben megegyezett azzal, amit mi 2009 szeptemberében meghallgattunk a Corvinuson, csak itt németül és franciául adták el, hogy "most aztán hajj, de nagyon" kiléptetek a nagybetűs életbe! Ezután következtek a szakonkénti megbeszélések. Itt is elmondták, hogy nem szabad plagizálni, puskázni, csalni, stb, mert elvisz a mumus. A szakfelelős Ágnes Prüm, egy nagyon aranyos tanárnő, aki egyébként kísértetiesen hasonlít Burai Ernára (Erna a Mathias Corvinus Collegiumban végzett, jelenleg a CEU hallgatója és idén szeptembertől a Nemzetközi kapcsolatok szakirány vezetője is az MCC-ben . Tavaly tartott nekünk egy angol nyelvű órát a koliban, így még nagyobb a hasonlóság Ágnes-szel. Ugyanaz a mosoly!). :) Az előadás végén megkerestem Ágnest, hogy megkérdezzem, mennyi kreditet is kell teljesítenem. Először azt mondta, hogy egy szemeszter alatt 30-at, de mondtam neki, hogy én január végén visszamegyek Magyarországra, ráadásul nem fogadtatok el semmilyen itteni tárgyat, mert itthon nem bölcsészeti, hanem nemzetközi politikatudományi területen tanulok, viszont otthon jelenleg is aktív a hallgatói státuszom, februárban lesznek majd vizsgáim. Erre csak annyit mondott, hogy élvezzem "az idő luxusát". :) Szóval, gyakorlatilag itt vagyok Nyugat-Európában, költségeimet teljes egészében állja a Luxemburgi Nagyhercegség és azt a tárgyat veszem fel, amelyiket akarom, úgy teljesítem, ahogy akarom, hiszen ez sehova sem számít be, nincs semmilyen megkötés!!! Így aztán tényleg egy laza félév áll előttem, aminek tétje nincs, viszont olyan tapasztalatokat, élményeket, tudást szerezhetek, amit otthon biztos nem kapnék meg.

Egyébként itt minden tárgy választható és szeminárium, előadás egyáltalán nincs! A szakon körülbelül negyvenen vagyunk. Minden tanár arra törekszik, hogy minket személyesen megismerjen! Az órákon sokat kell beszélni, sokat kell írni egy-egy szemináriumra, viszont a hangulat családias és a cél kifejezetten az, hogy belőlünk a legtöbbet hozzák ki! Nincsenek több száz fős előadások, ahol a tanár csak beszél, mi meg csak írunk. Kaptunk egy órarendet, ebben benne van mind a 13 választható tantárgy, ezek közül lehet válogatni és két héten belül felvenni egy megadott kód alapján. Neptun vagy ETR itt nincs, ismétlem, NINCS!!! Moodle van, ahol nincs létszám limit, így stressz sem, hogy bekerülök-e vagy sem. Ott történik minden, oda kell feltölteni a beadandót, felvenni a tárgyat, gyakran a tanárok is fenn vannak, lehet velük értekezni, nagyon segítőkészek!

A campus egyébként egy XIX. századi kastélyban van, ami csak kívülről kastélyszerű, belülről egy átlagos ultramodern oktatási célú felépítmény. A könyvtár nagyon pici, és a két emeletből csak az egyiken vannak könyvek. A tananyag beszerzése még egy izgalmas feladat lesz, mert olyan könyveket kérnek, amik nincsenek meg az országban... Egyébként ma beiratkoztam a Nemzeti Könyvtárba is, ami teljes mértékben ingyenesen használható! Az órarendemet úgy alakítottam, hogy hétfőn kedden és szerdán lesz összesen 5 vagy 6 órám meg csütörtök esténként egy 120 perces franciaóra, mondjuk azért kredit nem jár (na nem mintha a többiért kapott kredit számítana...) :D A sportolási lehetőségek teljesen ingyenesek, de még nem tudom, választok-e valamit, esetleg a "Just relax" nevű órára benézek! :) A beiratkozáskor kapott nagyon menő diákigazolványunkhoz 25 euróért adtak egy matricát, amivel 6 hónapig (!) teljesen ingyen használhatjuk az ország összes tömegközlekedési eszközét! Úgyhogy nem értem a BKV-t... Van egy hét szünet novemberben és december 16-án véget ér a tanév majd ismét szünet és január 7-én kezdődik a mindössze kéthetes vizsgaidőszak. A számítógép-termekben akkora Apple monitorok vannak, hogy bele se fér az ember látóterébe. A menza viszont drága, ám itt mindenféle étel nagyon drága, mindegy, hol vagy, milyen táplálékot akarsz magadhoz venni, meg kell fizetni az árát!

Szóval egészen idáig minden nagyon jó. Néha el sem hiszem, hogy ez velem történik. Már van néhány csoporttársam, akikkel jóban vagyok, mondták is, hogy "nagyon utálnak", hogy én csak így pihenek itt egy fél évig. :) Mondtam nekik, hogy képzeljék el, majd ha megírom a blogomban, hogy fognak "szeretni" a magyar barátaim... :) Azért azt hozzá kell tennem, hogy itt tényleg folyamatosan sok munka van minden egyes tárggyal, nem lehet a vizsgaidőszakban "kampánytanulni". Így aztán igaz, hogy nagy a szabadságom, de munkám is lesz, az biztos! Attól pedig nem ijedek meg! :) A csoporttársak, a tanárok és az órák pedig egy új bejegyzésben tűnnek fel legközelebb.

Új lakhelyem felfedezése folyamatban van, erről árulkodnak a képek Facebookon! Igazán meglepő, hogy nemcsak Stalingrad utca, de Stalingrad tér is van! :) Az igaz, hogy ez egy acéltermelő vidék (nem hiába hívták Luxemburgot az acélhercegségnek), így elég sok errefelé a nagyüzem, a munkásréteg valamikor igen széles lehetett. Ami még feltűnő, hogy rengeteg itt a portugál, a népesség egészen nagy százalékát ők adják. Külön templomuk van (pedig ők is katolikusok, mint itt mindenki), külön éttermük, zöldségesük, de még a közhivatalokban is vannak olyan ügyintézők, akik beszélnek portugálul. Ami pedig már abszolút nem meglepő, hogy nagyon sok itt az afrikai felmenőkkel rendelkező színes bőrű, ők viszont már mind vagy francia vagy luxemburgi állampolgárok és még a gyarmati időkben bevándorolt elődökkel rendelkeznek.

Az éjszakai élet Eschben nem túl pezsgő, ha finoman akarok fogalmazni. Ez engem annyira nem zavarna, de azért néha jó lenne elmenni olyan helyre, ahol táncolnak is emberek, legalább néhányan. Még csak olyan hely sincs, mint Mezőtúron az Erőd, pedig ez egy nagyobb hely - 28.000-es lélekszámával Esch-sur-Alzette a második legnagyobb város az országban, szóval majdnem olyan, mint nekünk Debrecen.

A Café Impala az a hely, ahol minden este van élet - valamennyire. Nagyon hangulatos bár, remekül berendezve, sokféle vízipipával (amit én nem szeretek, de a hangulathoz hozzá tartozik). Amit hiányolok, hogy kávén kívül semmilyen meleg és alkoholmentes ital sincs, a gyümölcslevek is mind hűtöttek. Alkoholból viszont nagy a választék, főleg koktélokból, ami egyébként 7 euróba kerül! Szóval nem egy Morrison's. :)

A tulajdonost Henzónak hívják, 40-es évei közepén járó hatalmas figura. Teheránban született, de már régóta Esch-ben él, kopasz, a gondolatnyi szakálla meg fehérre van festve! :D A közel-keleti emberek vendégszeretete munkál benne, ami engem egy kicsit zavar, mert nagyon bizalmaskodó néha. Az mondjuk jó, hogy már a második nap a nevünkön szólított minket, és tudta, hogy mit akarunk inni, de azért ebből kevesebb is bőven elég lenne! Mindenesetre igazán jó fej! Persze csak franciául tud. Tegnap este például összehozott minket egy asztaltársasággal, biztos ezt is jó előre kigondolta! Egy testvérpárral beszélgettünk franciául, igyekeztem minden tudásomat összeszedni. Egész jól elcsevegtünk velük.

Elég sokszor kerülünk itt abba a helyzetbe, hogy nem tudjuk, mit hogyan mondanak ki. A luxemburgi nyelvet csak a helyiek beszélik és igazán csúnyának találom. Úgyhogy a félreértések elkerülése végett új otthonom neve "es-szür-álzett". :) Ez 20-25 perces vonatútra van Luxembourgtól, így ingázunk majd gyakran. Szerencsére a koli közel van az állomáshoz, bár én nem mondanám erre, hogy kollégium. Ez sokkal inkább egy szálloda! A neve Maison Thoma, egy régi építésű háromemeletes ház. Sajnos lift nincs, ez különösen a csomag felcipelésekor volt feltűnő. :) Minden ajtót kulccsal kell kinyitni, ingyen van az internet, a konyhában kerámialapos a sütő, kulcsra zárható, személyes konyhaszekrényeink vannak, képek a falon, virágok az ablakban, hangulatvilágítás a mosogató fölött, olyan, mintha egy Ikea katalógusból esett volna ki. A zuhanyzó és a WC ultramodern, a szobában mosdókagyló is van és a hab a tortán, hogy hetente kétszer jön a takarítónő és mindent rendbetesz!!!!

Nincs viszont ágynemű a szobákban, ami így a második éjszaka előtt már nagyon hiányzik. Elmentünk ma egy helyi lakberendezési boltba, ahol a legolcsóbb paplan 179 euró volt... de nem tetszett, csak ezért nem vettem meg! :D :D Van egy másik nagyon klassz üzlet is, a Casa, teljesen olyan mint az Ikea, csak kisebb, ahol egész elfogadhatók az árak, de itt sem vettem semmit, nagyon sokat várok a holnapi Auchan-os shopping túrától! :) Mivel Ikea nincs az országban, ezért muszáj lesz valahol olcsó(bba)n ágyneműhöz jutni végre.

Az időjárás itt nagyon gyorsan változik, ez gondolom, az óceán közelsége miatt van. Az alföldi ember ahhoz szokott, hogy, ha reggel kinéz az ablakon, akkor szerencsés esetben egész napra előre meg tudja mondani, milyen idő lesz, hogyan öltözzön fel. Itt azonban muszáj rétegesen öltözködni, mert sosem lehet tudni, hirtelen mi fog történni a fejünk felett. Például ma zuhogó esővel kezdte, aztán jött a köd, később feltámadt a szél,  délutánra kisütött a nap, most pedig egy felhőt sem látni az égen.

Esch egyébként nagyon szép, talán még nagyobb is az élet, mint Luxembourgban. Rengeteg itt a cipőbolt és a fodrászat, igaz én azon is mindig meglepődöm, hogy Mezőtúron hány fodrászat van, hát akkor itt! :) Amihez itt nagyon értenek, az a cukrászatba hajló péksütemény-művészet! Az ilyen üzletek egymást érik a nagyobb utcákon és isteni illat árad ki belőlük. Tegnap megkóstoltam a Streusel nevű süteményt, nagyon finom volt, bár semmi extra, leginkább  cukorral és linzermorzsával megszórt kelt tésztára hasonlított (inkább meg sem kísérlem leírni, hogy mondják ki... :).

Tegnap reggel elmentünk az egyetemre beiratkozni és átvenni a kulcsainkat. A helyi TO, a SEVE (Service des Études et de la Vie Étudiante) munkatársai nagyon aranyosak, kedvesek, segítőkészek voltak, így gyorsan végeztünk mindennel. Az Oktatási Minisztériumban dolgozik az itteni kontaktunk, akit mindennel zaklattunk a nyáron, ő Josiane Geisler. Vele csak holnap fogunk találkozni, de egyelőre az őrangyalunknak tekintjük, a jó hírek mindig tőle jöttek. A szállásnál volt egy kis izgalom, mikor majdnem nem adták át a kulcsokat, ugyanis a kötelező lakásbiztosítást nem kötöttük meg. Viszont Josiane azt írta nekünk, hogy azt (is) a minisztérium fizeti, így mi nem intéztünk semmit. A SEVE-ben már majdnem elküldtek minket, hogy keressünk egy bankot és utaljuk át nekik az összeget. De egy telefon Josiane-nek mindent megoldott! Így a hölgy csak annyit mondott nekünk, mikor megkérdeztük, hogy kitöltsük-e egyáltalán a biztosítási adatlapot, hogy ne foglalkozzanak vele! :) Ez a három szó (just ignore it) egyébként az egész itteni ügyintézésünkre igaz! Bárcsak otthon is ilyen lenne az adminisztráció... Még ez előtt megkaptuk az itteni diákigazolványunkat, amivel 10-15 %-os kedvezményünk van egy csomó helyen. (Mondjuk még így sem éri el az otthoni árát például egy alap McDonald's menü, ami 7 euró... Még szerencse, hogy nem szeretem, na nem mintha más olcsóbb lenne! :D)

A másik dolog volt tegnap a számlanyitás, ami szó szerint egy relaxációval ért fel! A Dexiához mentünk, ez a legnagyobb luxemburgi bank, ahol külön helyiségben intézik a 26 év alatti kliensek ügyeit. Na ez a helyiség tele volt függőfotelekkel, babzsákokkal, magazinokkal, falba épített Ipadokkal (természetesen Free WiFi), szökőkutakkal és a szoba szélességében vízesést vetítettek a falra. Az ügyintézőink annyira aranyosak voltak, hogy szinte megöleltek minket, hogy a Dexiát választottuk! A számlavezetés és az ATM-használat itt teljesen ingyenes! Szóval az OTP Juniornak még van hová fejlődnie...

...ajtóstól! A mai városnézésünket félbeszakította egy hatalmas vihar! Villámlás, zivatar, szél, ahogy az lenni szokott. A városról továbbra is az a véleményem, hogy olyan, mintha minden részletét megtervezték volna, már-már "zavaróan" idillikus. A központban lévő templom 15 percenként harangjátékot ad, az utcán csak mosolygó, boldog emberek sétálnak és minden lámpaoszlop tövébe fel van festve, hogy WiFI! Rengeteg kert, park van Luxembourgban, olyan, mintha erdőbe költözött volna a város, de ez is annyira tökéletes, hogy olyan érzést kel, mintha a lakosok direkt így alakították volna, hogy elmondhassák: még a környezetre is figyelünk, ez egy zöld főváros." Mivel azonban tudjuk, hogy nincs olyan hogy tökéletes, az idillt gyakran zavarják meg a fel- és leszálló repülőgépek, mert a reptér elég közel van a városhoz. Azért ez a "baki" elnézhető. :) Ez egy olyan hely, ahol szerintem nagyon jól fogom érezni magam!

Lehet, hogy giccses a cím, de tényleg az az ember érzése, hogy itt aranyon lépked... Na de az elejétől! Szerencsére a Wizz Air istene kegyes volt hozzánk, mindössze 25 percet késett a gép. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér I. terminálján (megboldogult Ferihegy 1) nagyon sok jó barátom elbúcsúzott tőlem, ami nagyon nagy öröm, kívánom mindenkinek, hogy egyszer így hagyja maga mögött a hazáját! 

Frankfurt Hahntól sokat vártunk, de keveset kaptunk, rettentően fapados reptér és nagyon pici, mindenesetre a célnak tökéletesen megfelelt! A Flibco busz pedig, amivel Luxembourgba jöttünk, tényleg nagyon jó, pontos, tiszta, kedves sofőrbácsival! Amint elértük a város határát már tudtuk, hogy nem csak sztereotípia az itteni pedantéria és tökéletes külsőségre törekvés. Minden épület csillog, vagy a fényektől vagy az üvegtől, mindenhol nyírt sövény veszi körbe a kerítéseket és minden autó zavarba ejtően új és természetesen csillog. A hely sugározza, hogy itt minden rendben van, itt minden nagyon szép, ugyanakkor pont emiatt van benne egy jó adag távolságtartás, hűvös elegancia is. Szóval tényleg az ékszer jut róla az eszembe. De aki ismer, tudhatja, hogy ez a fene nagy rend, tisztaság és nyugalom tetszik nekem. :) Például szombat este alig voltak az utcán, aki pedig mégis, az is nyugodtan sétálgatott, nem volt valami nagy éjszakai élet, annak ellenére, hogy most volt a Summer in the City című programsorozat zárókoncertje. A koncerten mindenképpen enni akartam és ha már itt vagyunk, valami luxemburgit. Találtunk egy ilyen hotdogos-féleséget, ahol kértem egy "Luxringer"-t. Ez egy hosszú currys virsli, fele akkora kifliben, egész finom volt, viszont megkérdeztem a pultban, hogy ez egy helyi specialitás-e, de csak értetlenkedve mondták, hogy ugyan már, ez német! :) Szerencsére nagyon szép volt tegnap az idő, még este is, ráadásul telihold volt (még az is ragyogott...) Azt est koronájaként inni akartunk egy sört, viszont nem ismervén a helyi márkákat, sikerült kikérnünk egy alkoholmentes fajtát... több, mint vicces volt! :D Most pedig, túl egy fantasztikus szállodai reggelin, újra nyakunkba vesszük a várost. Útitársaim egyébként Donáti Flóra Lili és Pál Viki. Majd jelentek! :)