Luxemburgból jelentem

„Fiatal az, akinek fogalma sincs arról, hogy a "régi szép idők" az most van.” (Timár György)

Elmúlt a félév. És tagadhatatlanul életem eddigi legnagyobb mérföldköve lett. Ma este vagyok utoljára Esch-ben, holnap végleg hazarepülök. Egész más most leírni azt, hogy "haza".

Miután visszajöttem tettem még egy utolsó kirándulást Nancyba, egy közeli francia nagyvárosba. Kulináris szempontból igazán különleges élmény volt! Helyi specialitásokat kóstoltam végig! Elsőként quiche lorraine-t ["kis loren"] ettem. Ez egy leveles tésztából készült kerek formájú sós pite, amit sajtkrémmel és sonkával készítenek, és a vidék hagyományos ételének számít, nagyon finom volt. Ezután megkóstoltam a nancy-i csokoládétortát, ami igazi meglepetést jelent szemnek, nyelvnek, orrnak egyaránt! Mivel nagyon lágy állagú, töltelék nélküli öntött tésztaként kell elképzelni, amiben mintha egy csepp konyak is lenne, de ebben nem vagyok biztos. A csokoládé egyébként legalább akkora művészet Nancyban, mint Brüsszelben, sőt talán még különlegesebbek is voltak. A belga csokoládé ma már igazi tömegtermékké vált, szinte "utánavágják" a turistáknak. Nancyban azonban megmaradt az eredeti, kézzel készített, nagy múltra tekintő családi vállalkozásokként űzött csokoládéipar művészete. Persze, ez Brüsszelben is megvan, de ott már a kereskedelmi méretek miatt személytelenné kezd válni. Itt azonban megvan még az egész folyamat nosztalgikus bája! :) A helyi édesipar másik remeke a Bergamotte, ami egy citrusos (citrom és narancs) ízesítésű töltetlen kemény cukorka. Ennek - egyszerűsége miatt - a csomagolására helyezik a hangsúlyt, amin általában Nancy világhíres főtere látható. A Bergamotte-ot egyébként az Amelie csodálatos élete című film tette világhíressé, mert állítólag valamilyen formában feltűnik benne, én sajnos még nem láttam. Amit Nancyban mindenképpen meg kell nézni, az a főtér, a Place Stanislas. Azért van ilyen szláv hangzású neve, mert a 18. században egy lengyel király egyben Nancy hercege is volt és uralkodása idején virágzott fel a város. A tér a Világörökség része, nagyon nagy, négy oldalról a tiszta francia klasszicizmust tükröző épületek veszik körül és a négy sarkában hatalmas, kovácsoltvas aranyszínű kapuk szórják szét a Nap sugarait. Igazán gyönyörű látvány! Vicces ugyanakkor, hogy, ha közel megyünk ezekhez a kapukhoz, az aranyszínű borítás össze van karcolva - gondolom, sokan megpróbáltak haza vinni egy keveset emlékbe. De csalódniuk kellett, ugyanis a kapukat aranyszínű zománcfesték borítja... :D

Ezen a héten volt az itteni két vizsgám. Mivel ezeknek az eredménye otthoni tanulmányaim szempontjából semmit sem jelent, nem igazán aggódtam miattuk, de remélem, sikerült tisztességgel helytállnom. Emellett pedig egészen sokat foglalkoztam az otthoni tárgyaimmal, amik sokkal fontosabbak és nehezebbek lesznek, mint az itteniek. Igyekeztem az utóbbi napokat kihasználni és szépen elbúcsúzni Luxembourgtól és Esch-től. Bebarangoltam újra a szokásos helyeket. Elmentem a Notre Dame-ba és beültem egy kicsit csodálni a rózsaablakokat. Rengeteg templomot, katedrálist bejártam az ősszel a környező városokban, országokban, de nekem ez áll a legközelebb a szívemhez. Valamiért különlegesnek találom. Volt, hogy csak séta közben betértem és leültem, megpihentem egy kicsit, nagyon megnyugtató hely. Nem is beszélve a 15 percenként hallható harangjátékáról! De mintha ugyanezt, ugyanígy írtam volna le szeptemberben, mikor megérkeztem ebbe a bizonyos ékszerdobozba.

Jó hasonlat ez az ékszerdoboz. Gyakran volt itt olyan érzésem, mintha múzeumban lennék. Szép, nyugodt élhető város, ami próbál felnőni ahhoz az igen nagy feladathoz, hogy Európa egyik központja. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog neki! Pénteken  elmentünk Vikivel, Flórával és két másik lánnyal a szállásunkról Luxembourgba vacsorázni egyet búcsúzásként. Nagyon jól sikerült az este! Egy olasz étteremben voltunk, ahol olyan pizzát ettem, amin volt articsóka. Már régen ki akartam próbálni ezt a zöldséget és nagyon finom, egy kicsit a káposztára emlékeztetett, de annál sokkal jobb!

Igazán sok jó embert ismertem itt meg. Nagyon boldog vagyok, hogy találkozhattam velük Európa és a világ minden tájáról. Leginkább azonban Viki és Flóra fognak hiányozni, bár Viki Budapesten lesz, akárcsak én, szóval tudunk találkozni, de Flóra innen költözik Párizsba, hogy megkezdje Erasmus-os félévét. A nemzetközis diákok közül a németek, lettek, csehek, szlovákok és finnek voltak azok, akikkel sokat utaztam, jártunk együtt egyetemre. Persze, így búcsú idején mindenki ígéri, hogy fogunk még találkozni. Úgy legyen!

Szerettem Luxemburgban lenni és egy percét sem bántam meg az ittlétemnek, még ha néha lelkileg nehéz is volt. Gondolom, ez természetes. Talán másképp alakulnak a dolgok, ha azt tanulhatom itt is, mint otthon. De mint tudjuk, sosem szabad arra gondolni, hogy mi lett volna, ha... Minden úgy jó, ahogy történt! :) Két fő célom volt: a nyelvgyakorlás és annak megtapasztalása, hogy tudok-e külföldön boldogulni, menne-e nekem a munkavállalás, tanulás távol Magyarországtól. Most már tudom, hogy menne. Ez nem jelenti azt, hogy mindenképpen külföldön keresném a jövőben a boldogulásomat. Szeretem Magyarországot minden nyűgével, bajával együtt. De nem riadnék vissza, ha máshová szólítana az élet.

A csomagom már készen áll és alig várom, hogy holnaptól újra ölelhessem a családomat, barátaimat és, hogy elkezdhessem az új félévet a Corvinuson és az MCC-ben is azzal az új szemlélettel, amit szerintem mindenki megtapasztal, ha sokáig van távol otthonról. Minden más fényben tűnik fel és olyan dolgok lesznek fontosak, amik eddig nem voltak azok - és fordítva. Az ékszerdobozt 2011. szeptember 10-én nyitottam ki, holnap, 2012. január 15-én pedig bezárom. Köszönöm mindenkinek, aki követte a blogomat és érdeklődött felőlem. Igazán jól esett, hogy sokan voltak kíváncsiak arra, mi történik velem. Viszontlátásra Luxemburg! Eddy Lëtzebuerg!

Luxemburgból jelentettem:

Péter