Luxemburgból jelentem

Hogy mi történt velem, amióta nem írtam? De hát az az egész november!!! Majd inkább elmesélem szóban, oké? ;) Na jó, azért van, amit le kell írnom!

Hirtelen tört rám a november. Olyan hirtelen, hogy észre sem vettem, hogy mindjárt vége. Luxemburgban az időjárás továbbra is kiszámíthatatlan, de legalább nem unalmas! Az egyetemi dolgaim hamarosan véget érnek. Egy tárgyamnak ma lett vége, a másikból hétfőn írjuk a félév végi dolgozatot (final session), másik kettőből már adtam be esszét, tartottam prezentációt, írtam negyedéves zéhát, úgyhogy egy nehéz és sok munkával járó kurzusom maradt csak, az American Studies, de úgy érzem, ezzel az eggyel elbírok valahogy! :) Másrészt viszont egyre több időt kell szentelnem az otthoni dolgoknak, már javában kutatok a szakdolgozatomhoz (az ENSZ főtitkár szerepe a világpolitikában és a szervezeten belül), és igyekszem intim kapcsolatba kerülni az Európai közösségi joggal valamint a Nemzetközi szervezetekkel. Kinek a pap... :D Szóval nem unatkozom, az biztos, teendőm mindig akad.

11-én moziba mentünk a csapattal, az In Time (Lopott idő) című nagy sikerű hollywoodi produkciót néztük meg, ami szerintem egészen közhelyes, újat nem nyújt, de izgalmas, látványos, szóval egy moziélménynek elmegy. De furcsa volt eredeti nyelven nézni francia és luxemburgi felirattal egy akkora vásznon, hogy forgatni kellett a fejünket ahhoz, hogy befogjuk a képet. Ez egy átlagos mozi volt, ahova az átlagos jegy 8.5 euróba került. Na de ki van próbálva és egyáltalán nem bántam meg! A kedvenc cukrászdám azonban bezárt és csak februárban nyit újra! :( Édességek terén legnagyobb bajtársam Erika, az egyik német lány, akivel közösen szoktunk vagy szenvedni a cukorhiánytól, vagy bolondos mosollyal az arcunkon hosszú perceken keresztül tanácstalanul állni a fagyis/sütis/csokis pult előtt. A múltkor pont a kettőnk szervezésében kerekedett fel a csapat, hogy új fagyizót keressünk, és ráakadtunk egy ausztrál házi készítésű fagyizóra... Őrület a választék, a kivitelezés, a kiszolgálás és az íz is!

Egyik délután kihasználva a szép őszi időt elsétáltam Esch-ben a parkba, ami mögött már az erdő kezdődik. Gondoltam, na, én most lemegyek a térképről! Addig mentem, mendegéltem, míg egy vadasparkba botlottam. De még csak annak sem nevezném, mert egy nagy területen háziállatok, szarvasok, vízimadarak voltak körbekerítve, amiket csak így körül lehetett járni. A luxemburgi gyerek biztos ritkán lát ilyesmit, engem nem igazán hatott meg a kecske, disznó, tyúk, őz, liba, kacsa, nyúl, egyedül a skót felföldi marhát találtam izgalmasnak, mert olyat még csak képen láttam. A magyar szürke szebb!

15-én Viki, Flóra és én hivatalosak voltunk egy diplomáciai fogadásra. Vikivel jár egy szakra Rapp Katalin, akinek a férje egy belga diplomata. Kata hívott meg minket a partira november 15-re, ami Belgiumban a Király Napja. A fogadás nagyobb volumenű volt, mint amire mi számítottunk, ugyanis a luxemburgi diplomáciai élet szinte minden szereplője jelen volt. Miután összeismerkedtem a német nagykövetség képviselőivel és EU-s diplomatákkal, Kata bemutatott Emmanuel de Clercq úrnak, aki egy belga katonai tisztviselő (a névjegye szerint "liaison officer") a NATO egyik szervezeténél, a NAMSA-nál (NATO Maintenance and Supply Agency), aminek Luxemburgban van a központja. De Clercq úr elmondta, hogy a NATO-ban a magyarok az ország méretéhez képest kevesen vannak, így mindenképpen van esélyem bekerülni a szervezetbe. Mivel szívesen segít fiataloknak, megadta az e-mail címét, hogy mindenképpen írjak neki, ha lennének terveim a NATO-val kapcsolatban és ajánlani fog a magyar kollégáinak is. Így számomra az este igazi sikernek mondható! :) Egyébként odajött hozzánk egy másik tisztviselő is, aki szintén a NAMSA-nál dolgozik. Mondtam neki, hogy engem inkább a politikai oldal, a biztonságpolitikai aspektusok érdekelnek. Erre végigmért és hozzátette: "Ha politikával akar foglalkozni, menjen Brüsszelbe! Mi itt Dolgozunk..." Katáék háza egyébként gyönyörű volt, igazán irigylésre méltó családi fészek, kisgyermekkel, apukával, anyukával, hátsókerttel.

16. és 20. között négy barátom látogatott meg, végre!! Kovács Gabi, Márta Matild, Gellért Bence és Juhász Bálint hosszas és alapos előkészületek után landoltak Frankfurtban és buszoztak a luxembourgi főpályaudvarig. Azt le sem tudom írni, mennyire vártam már őket... Hozzá kell tennem, hogy minden szépség, élmény, utazás ellenére néha nagyon magányos tud lenni itt az ember. A magány pedig elviselhetetlen! Nagyon jó volt magam mellett tudni őket újra! Persze bele sem kezdek azok nevének felsorolásába, akik még hasonlóan boldoggá tettek volna, ha eljönnek. Szerencsés vagyok, mert sok barátom van, akik ráadásul fantasztikus emberek mind!!! Sokat sétáltunk, elmentünk az ország legnagyobb kastélyába, Viandenbe és hátborzongató sétánk volt a Pétrusse folyó völgyében sötétben, ködben, ezernyi károgó varjúval körülvéve. Bálint jóvoltából mindenki be lett vezetve a Bang! nevű játék izgalmaiba, ami tényleg nagyon jó, de érdemes nyugodtan és kipihenten hozzákezdeni, mert szükség van hozzá a higgadtságra. :) Mindnyájan megtanultuk a francia kifejezést: C'est pour cinq personnes (öt személynek szól), amit a jegyünk felmutatása után mind az öten percekig ismételgettünk. Cseppet sem lehetett fura  a körülöttünk ülő utasoknak. :D Szombaton várost akartunk nézni idegenvezetővel, de, mikor kiderült, hogy minden egyes mondatot elmond angolul, németül és franciául is, úgy gondoltuk, hogy megnézzük inkább a várost magunk, az én vezetésemmel. A hétvégét egy isteni vacsora zárta a Bosso nevű étteremben, oda mindenképpen visszamegyek, mert nem fért belém a desszert, amit előre kinéztem, ezt pedig nem hagyhatom annyiban! :)

És hogy miért ez a cím? A barátaim meghozták nekem a honvágyat. Amennyire hidegen hagyott ez a dolog a múlt hétig, annyira felerősödött most.  Egyébként is úgy érzem, hogy most már otthon a helyem. Otthoni dolgokkal foglalkozom, és minden Magyarország felé mutat. Ezen az állapoton a magány csak ront. Persze remekül érzem itt magam és, ha tehetném, ugyanígy csinálnék mindent újra, de látni akarom a Margit híd új fényeit, felmászni a Szabadság-szoborhoz, beköltözni az MCC-be, utazni a négyes metrón (ugye átadták már? :D) beülni az Erődbe és kinézni az otthoni ablakomból Mezőtúrra. Ezenkívül számomra bebizonyosodott, hogy mindennél többet ér egy igaz, őszinte, baráti ölelés. Közhely, de nagyon igaz, hogy a barátok akkor is tudják, milyen vagy igazából, amikor te azt elfelejted. És én hányszor, de hányszor elfelejtettem az elmúlt években. Olyannak szeretnek amilyen vagy; és mennyire veszélyes azt gondolni, hogy ez nem így van...  "Stop chasing shadows..." https://www.youtube.com/watch?v=pgaGCJfCHjU

Most pénteken megyek megnézni az Európai Bíróságot, ahonnan a luxembourgi karácsonyi vásár megnyitójára vezet az utam, mert ott a helyem! :) Szombaton szeretnék elutazni vagy Saarbrückenbe vagy Brüsszelbe, még meglátjuk melyik város lesz a befutó. December 10-én Strasbourgba megyek, 18-án Budapestre, 19-én Mezőtúrra, de utóbbi még változhat. Mindjárt otthon leszek. Kívánom, hogy egyszer mindenki tapasztalja meg, milyen érzés, ha ilyen sokan várják haza, mint engem! :)

„A kutatás törvénye nagyjából a következőt jelenti: ha elég bátor vagy ahhoz, hogy hátrahagyj mindent, ami biztonságot nyújtott, és lehet az bármi: az otthonod vagy a kedvenc éttermed; és elindulsz, hogy megtaláld önmagad. Legyen az egy belső utazás, vagy igazi út. Tekints mindenre az út során úgy, mint a kirakós egy darabjára és fogadj úgy mindenkit, mintha a tanárod volna. Ha készen állsz arra, hogy egyszer és mindenkorra elfogadj néhány kellemetlennek tűnő igazságot magaddal kapcsolatban, akkor biztosan megleled, amit keresel!” (Ízek, imák, szerelmek)